Illusztráció
Főleg a tévéből tájékozódunk
A lakosság 76 százaléka hisz az általa figyelt sajtónak, a legobjektívebbnek a közmédia adásait tartják – derül ki a Focus ügynökség felméréséből. Az újságírók megítélésben óriási szerepe van a politikusoknak, akik jobbára bírálják a sajtót.
Martin Slosiarik, a Focus igazgatója szerint a felmérés igazolta, hogy a politikai és társadalmi élettel kapcsolatos kulcsinformációkat továbbra is a tévéből szerzi a nyilvánosság. A CenPress, vagyis a független és objektív újságírásért központ megbízásából készült felmérés alapján a megkérdezettek 51%-a a közmédiát objektívebbnek tartja a magántulajdonban levő sajtótermékeknél. A több mint 100 spontán felsorolt sajtótermék közül a megkérdezettek 41%-a a Markíza tévéből tájékozódik a társadalmi és politikai híreket illetően. Az RTVS két tévécsatornáját az információ fő forrásának a megkérdezettek 33%-a jelölte meg. Harmadik helyen a Joj tv végzett 31%-kal, a negyedik helyen pedig 22%-kal a TA3 hírtévé. A Radio Slovenskót 13% jelölte meg, elsődlegesen a nyomtatott sajtóból, a Nový časból a válaszadók 12%-a tájékozódik. Ugyanakkor Martin Slosiarik arra is figyelmeztetett, hogy a tévék megjelölése egyfajta berögződés, sokan nem tudatosítják, hogy a szociális hálón is információkhoz jutnak. Utóbbit mint fő információforrást a megkérdezettek 7%-a jelölte meg.
A felmérés az újságírók társadalmi megbecsülésére is rákérdezett. A megkérdezettek válaszai alapján az orvost, a tűzoltót, a tudóst, a pedagógust és a gazdák nagyobb megbecsülésnek örvendenek.
„A válaszadók 43%-a szerint az újságírók megbecsülése azért alacsony, mert nem objektívek, félrevezetnek, illetve manipulálnak és mindenáron szenzációt keresnek”
– összegezte Martin Slosiarik.
A szociológus szerint azonban ez nem egy rossz eredmény. Hangsúlyozta, hogy az újságírók megítélését nagyban befolyásolják a politikusok velük kapcsolatos kijelentései. „Gyakran kétségbe vonják morális integritásukat, objektivitásukat, megpróbálják lejáratni őket, olyan képet festenek róluk, hogy megvásárolhatók. Tudatosítani kell, hogy ez az üzenet eljut a nyilvánossághoz” – magyarázta a szociológus, aki arra is kitért, hogy leginkább az oknyomozó újságírók, a leleplező írások kellemetlenek a politikusok számára. S még mindig nem tartunk ott, hogy a leleplezett politikus távozzon posztjáról. „Helyette támadja az újságírókat, megpróbálja kétségbe vonni a sajtó információit” – magyarázza Martin Slosiarik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.