Fokozódik a feszültség a koalícióban, Dolinková hazugnak nevezte Dankót

dolinkova k

Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter szerint Andrej Danko (SNS) kijelentései kivétel nélkül hazugságok.

Az SNS elnöke a TA3 vasárnapi műsorában többek között amiatt bírálta a minisztert, mert úgy gondolja, konkrét elképzelések nélkül vezeti a tárcát, ahol a pénzek egyszerűen eltűnnek”. Danko arra is rámutatott, hogy az egészségügyben kiéleződött a harc az állam és a magánszektor között, ezenfelül egyre nagyobbá válik az oligarchák befolyása.

„Határozottan elutasítom azokat a hazugságokat, amelyeket Andrej Danko a TA3 televíziócsatorna V politike című műsorában állított. Az elnök úr az egészségügyi ágazattal kapcsolatban nyilvánvalóan hamis információkkal rendelkezik, és féligazságokat terjeszt. Sajnos nem érti, hogyan működnek egyes folyamatok” – reagált Dolinková.

Hozzátette, Dankónak nincs igaza, amikor azt mondja, hogy a pénzügyminisztérium nem tud hozzáférni az Általános Egészségbiztosító (VšZP) számviteli dokumentumaihoz. „Ez teljes badarság, hiszen az egészségügyi tárca javaslatára a pénzügyminisztérium tagként foglal helyet a biztosító felügyelőbizottságában” – emelte ki.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?