Fischer-Colbrie Ágoston emlékezete

Úgy tűnik, Fischer-Colbrie Ágostont inkább a szlovák egyháztörténészek fedezték fel az 1990-es évek közepén, hiszen nem egy könyvben, tanulmányban foglalkoztak vele. Eszmei hagyatéka mennyire a mienk? Nem hanyagoltuk el? Elégnek tűnik az a néhány rövid(ebb), főleg folyóiratban megjelent publikáció, amely személyével foglalkozik? Nem kellene feltárni munkásságát, közzé tenni írásait, újraközölni cikkeit, beszédeit, könyveit? Nem kellene újra felfedeznünk, hogy jobban megismerjük? Gondolatai között egy új szlovákiai magyar katolicizmus talán követendő mintát (mintákat) találhatna. Az alábbiakban életrajzának rövid áttekintésével szeretném felhívni a figyelmet hagyatéka feltérképezésének fontosságára.

Fischer-Colbrie Ágoston (keresztnevének rövidebb, Ágost változatát is használta – a szerk. megj.) 1863. október 16-án született Zselízen, német és francia eredetű családban. Apja, Fischer-Colbrie Antal uradalmi erdőfőtanácsos volt, anyja Kovář Szerafína. Kremsmünsterben, Pozsonyban és Esztergomban végezte gimnáziumi tanulmányait. 1879-ben került az esztergomi szemináriumba papnövendéknek. Teológiát a bécsi Pázmáneumban és Augustineumban tanult. Simor János 1886. március 20-án szentelte pappá. A bécsi teológiai tanszéken avatták a hittudományok doktorává 1888. június 25-én, július 9-én pedig Budapestre került káplánnak. Július végén az esztergomi egyházi levéltárban dolgozott. 1889 és 1890 folyamán érseki titkár és hercegprímási szertartó, megkapta az udvari káplán címet. 1890-ben a Monarchia papságának magas fokú képzésével foglalkozó kollégium, az Augustineum tanulmányi felügyelőjeként működött. 1892-ben Rudolf trónörökös lánya, Erzsébet mellé került hitoktatónak, nevelőnek. 1894-ben pápai kamarás, 1899–1901-ben dogmatikát adott elő a Pázmáneumban, 1902–1924 között pedig az egyetem rektora és a dogmatika professzora. 1900-ban nevezték ki esztergomi kanonokká és protonotáriussá. 1904. december 27-től Bubics Zsigmond kassai püspök mellé rendelték koadjuktornak, teljes utódlási joggal. Rómában a kassai vértanúk 1905. január 15-i boldoggá avatásakor személyesen volt jelen. 1905. március 12-én az olaszországi Dometiopolis (egykori püspökség a mai Törökország területén) címzetes püspöke lett. A kassai szeminárium rektora 1905. április 5-től 1907-ig. Apostoli adminisztrátor 1906. február 1-jén lett. Kassai megyéspüspökké 1907. május 30-án szentelték (Nagy Ferenc munkájának adatai alapján – aki a magyar püspökök szentelési leszármazási táblázatát állította össze – Fischer-Colbrie Mariano Rampolla del Tindaro bíboros családjába tartozott). Több kitüntetés tulajdonosa, egyesületek és társaságok tagja. 1916-ban Rozsnyó díszpolgári címmel ajándékozta meg. Művelt személyiség volt, rengeteg nyelven beszélt és írt (latinul, görögül, héberül, arabul, magyarul, franciául, németül, angolul, olaszul, szlovákul, oroszul).

A „szent életű” püspök 1925. május 17-én hunyt el. Temetésére május 22-én került sor, a kassai Szent Erzsébet-dóm altemplomában helyezték örök nyugalomra. Sírfeliratát az egyik oldalhajóban helyezték el. Sírjánál Takács Menyhért jászói prépost mondott emlékbeszédet.

Fischer-Colbrie Ágoston Kassán szociális és kulturális intézményeket hozott létre vagy kezdeményezte ezek alapítását (pl. Szent József Szegénygyermekek Otthona, Kassai Patronage, Átmeneti Fiú Otthon, Leánymenhely, Katholikus Tanonc Otthon, keresztény iparosok és kereskedők fogyasztási szövetkezete). A Szociális Missziótársulat tevékenységét – amely a nők helyzetének javítását tűzte ki célul – azzal segítette, hogy első anyaházuknak Szikszón ingatlant biztosított. Közreműködött a Szent Erzsébet Nyomda létrehozásánál, amelyik 1907-től adta ki a keresztényszocialista szellemben szerkesztett Felvidéki Újságot (a lap 1919–1921 között Esti Újság néven jelent meg). Már adminisztrátorként többször látogatta az egyházmegyét, közeli kapcsolatba került a szlovák és ruszin hívőkkel is. Az első világháború előtt kiállt a türelmetlen nemzetiségi politika következtében üldözötté vált szlovák papjai mellett (Filep Tamás Gusztáv Jozef Kačkát említi, akit a hadbíróság ítélt halálra; Etatizmus és karitász, Új Szó, 2005. február 4., Gondolat melléklet, 11. oldal). Tudatában volt az anyanyelvi egyházi hitélet fontosságának, ezért engedélyezte a szlovák nyelvű egyházi kiadványok terjesztését (ezt a kassai szlovákok káplánja, Štefan Onderčov szervezte, őt egyébként Fischer-Colbrie szentelte pappá). Mindegyik nemzetiség és vallásfelekezet elismerte és kedvelte. A Bártfa melletti, szlovák katolikusok lakta Ferzsó (Sveržov) templomát 1907-ben szentelte fel. A magyarországi klérusban elismert személyiség volt. 1912-ben részt vett Mikes János szombathelyi püspökké szentelésén a Szent István-bazilikában. Közreműködött a görög katolikus szertartású Hajdúdorogi Egyházmegye első megyéspüspökének, Miklósy Istvánnak a felszentelési ünnepségén 1913-ban.

A magyarországi keresztényszocializmus legelső képviselői közé tartozott. Ő fordította le latinból magyarra az 1891-ben XIII. Leó pápa által kiadott Rerum Novarum c. körlevelet. A magyar mezőgazdaság fejlesztési lehetőségeiről is értekezett. 1917-ben egyházi földreformot javasolt. Az 1918-as államfordulat után sorra jelentette meg a különböző társadalmi kérdésekkel (például a nők és a munkásosztály helyzetével) kapcsolatos reformelképzeléseit taglaló cikkeit.

A trianoni határvonal az etnikailag vegyes kassai egyházmegyét is megcsonkította, 49 plébánia került Magyarországra, amelyek irányítására (a szlovák katolikus egyház honlapján található adat szerint, www.rimkat.sk) Sátoraljaújhelyen vikariátust szervezett (1910-ben az egyházmegyében a magyarság kisebbséget alkotott, a 222 ezer hívőből 40 ezer volt magyar; Sebők László: A katolikus egyházszervezet változásai Trianon óta, Regio, 1991/3). Az új állami keretek között – a szlovákság iránti türelmes 1918 előtti magatartása miatt – egyedül ő maradhatott magyar nemzetiségűként a püspöki székben.

1919–1920-ban, mivel szerteágazó politikai és egyházi kapcsolatokkal rendelkezett, fontos szerepet vállalt az Országos Keresztényszocialista Párt kelet-szlovákiai létrehozásában és a kassai alapszervezet megszilárdításában. A csehszlovák államhatalom – ahogyan Angyal Béla Érdekvédelem és önszerveződés című könyvében jelezte – folyamatosan figyeltette és „valószínűleg kísérletek történtek elmozdítására is” (Filep Tamás Gusztáv). Egyházmegyéjét továbbra is tudatosan fejlesztette. 1921-ben a redemptoristákat hívta Sztropkóra, akik a volt ferences kolostorban kaptak elhelyezést. A szlovák püspökök 1924. január 24-i memorandumát is aláírta, amelyben az egyes egyházmegyékben a szaleziánus rend számára intézetek létrehozását javasolták.

„A kassai székesegyház magasztos, komor falai tövében, a hatalmas gótívek alatt immár hét éve nyugszik Dr. Fischer Colbrie Ágoston püspök. Meghalt, de rokonszenves alakja, fennkölt szelleme itt él közöttünk – a dóm hatalmas oszlopai között ott látjuk suhanni törékeny, kicsiny alakját, mely mögött századunk magyar katolicizmusának Prohászka Ottokár mellett egyik legnagyobb szelleme élt”. Ezekkel a szavakkal kezdte megemlékezését Sztankay Szilárd 1932-ben, az Új Életben, a kassai egyházmegye utolsó olyan püspökéről, aki – Molnár Imre szavaival élve – „a szlovákiai magyar katolikusokat is képviselte”. A fenti idézet rövidsége ellenére egy fontos – és talán nem kellőképpen hangsúlyozott – jelenségre utal. Arra, hogy Fischer-Colbrie szellemi öröksége 1938-ig nem kallódott el (a kommunista diktatúra idején azonban életművét nem lehetett kutatni).

Személyes példája termékeny talajra hullott. Az „ifjú” (cseh)szlovákiai magyar katolicizmus mozgalmaiban (Magyar Akadémikusok Keresztény Köre, Prohászka Ottokár Körök Szövetsége, Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesületek magyar szakosztálya és egyéb szerveződések) elkötelezett személyek szellemi tájékozódására a kassai püspök magatartása, példaadása nagy hatást gyakorolt. A kortársak az aktív és bátor, szociálisan érzékeny katolikus közéleti (értelmiségi) szerepvállalás megtestesítőjének, a keresztényszocialista gondolatvilág terjesztőjének tekintették, aki a konkrét gyakorlati tettekben megnyilvánuló szociális tevékenység szükségességét és ezzel a társadalmi igazságosság krisztusi eszményét hirdette. A két világháború közötti korszak szélsőséges eszmeáramlatainak ideológiai „túlkínálatában” a fiatal katolikus értelmiség számára a Fischer-Colbrie-i üzenet igazi vezérfonál volt. Például a Prohászkások folyóirata, az Új Élet egyes számaiban rövid gondolatokat közölt tőle, Wick Béla, Kassa művészettörténetének elismert kutatója pedig 1928-ban rendezte sajtó alá irodalmi hagyatékát, és azt egy csokorban tette közzé a nyilvánosság számára. Az 1930-as évek végén a Fischer-Colbrie írásműveiben megjelenő ideák az értelmiségiek számára „kitörési” lehetőséget és védelmet nyújthattak az irracionalitás bűvkörével, a veszélyes, demagóg elemekkel tarkított népi-nemzeti gondolatiság totalitásának (ki)hangsúlyozásával, a „faji erő” misztifikálásával szemben.

Fischer-Colbrie Ágoston újságcikkeit és kéziratban maradt írásait alig ismerjük, teológiai és filozófiai munkássága feldolgozatlan. Több szlovák szerző (Marián Čižmár, Mária Mihóková, Peter Zubko) könyvben foglalkozott személyével, pasztorációs munkájával, ellenben kevés a magyar feldolgozás (Vidákovich Aladár, Molnár Imre, Angyal Béla, Filep Tamás Gusztáv), s a szerzők inkább egy-egy részproblémára összpontosítanak. Pedig ma is igen fontos lenne Fischer-Colbrie Ágoston életművének alaposabb kutatása, életrajzának elkészítése és könyveinek újraközlése.