Filozopterek a klónpiacon — 10.

Végezetül pedig — merthogy ennek a kis cikksorozatomnak ez az utolsó darabja — egy olyan témát érintenék, amelyről talán a legelején illett volna kifejteni a véleményemet. Nevezetesen, hogy mi az irodalom haszna.

Ottlik Gézánál ezzel kapcsolatban a következő szellemes citátumot találom: „G. H. Hardy szerint a matematikának az a létjogosultsága, hogy nincs semmi haszna.” Ottlik többek között a következőket fűzi még hozzá a fönti idézethez: „Talán inkább úgy áll a helyzet, hogy ez teljesen irreleváns szempont: a matematika messze fölötte áll minden evilági és túlvilági hasznossági kritériumnak, akárcsak a művészet. Ettől még véletlenül hasznuk is lehet, mind a kettőnek: szerintem csakugyan, véletlenül mind a ketten az emberiség létét, életben maradását biztosítják.” De nézzük talán konkrétabban.

Ilyen alapon mi a haszna például a számítógépnek? Először is: ezeket a sorokat — mint évek óta minden irományomat — a számítógép billentyűzetén babrálva, kettes számrendszerben kódolom az örökkévalóságnak. Igen ám, csakhogy tollal (még lúdtollal) is írhatnék, mint ezernyi elődöm. A lényegen semmit sem változtatna. Nem hiszem, hogy szövegem érvrendszerének logikai szövedékére vagy érzékletességére feltétlenül jótékony hatást gyakorolna a komputer. Az persze meglehet, hogy a szövegszerkesztő a forma tekintetében új lehetőségekkel kecsegtet, mély meggyőződésem azonban, hogy semmilyen alaki hozadék nincs közvetlen összefüggésben a minőséggel.

A számítógép természetesen nem csupán szövegszerkesztőként „hasznosítható”. Villámgyorsan végzi el a számításokat, felgyorsítja az információcserét és a tervezés folyamatát. Hasznos eszköz, mondhatnánk. Hasznos, de csupán eszköz. Valójában csak akkor van haszna, ha a segítségével végzett tevékenység is hasznos. És ez a tevékenység is hasznos cél felé irányul. És így tovább.

Végső soron tehát az a kérdés, van-e az emberi civilizációnak egyetemes, önmaga folytonos újragenerálásán, szellemi és anyagi terjeszkedésén túlmutató célja? Szóval, hogy egyáltalán van-e értelme a létnek? Vagy csupáncsak: „a küzdés maga”.

A létjogosultság más kérdés. (Másképp irreleváns.) Ami van, minden létjogosult, hiszen ha nem lenne az, nem is lenne. A lét, úgy tűnik, nem haszonelvű. Vannak dolgok ugyanis, mégpedig szép számmal, amelyeknek a maguk „haszontalanságában” rejlik a létjogosultságuk. Nem lenne ember az ember, ha minden tevékenységét valamilyen (és nem csupán földhözragadt!) haszonra spekulálva végezné.

Az irodalom és a művészetek létjogosultságát haszonnélküliségük bizonygatásával megkérdőjelezők egy pillanatig sem kételkednek egy álomautó, egy jacht vagy egy kacsalábon forgó palota hasznosságában. Pedig hát ezeknek a javaknak (és különösen halmozásuknak) sem lélekhigiéniai, sem kozmikus szempontból, sem a legelemibb ösztönök (pl. az élet- és fajfenntartási ösztön) felől szemlélve nincs az égvilágon semmi hasznuk. Sőt! (Gondoljunk csak bele...)

És mi a haszna annak, hogy egy megsárgult nyárfalevél, amikor saját instabilis aerodinamikai tulajdonságaira, valamint a tömegvonzás és a lengedező szellő hatásegyüttesére bízva magát elereszti a gallyat, és tétova imbolyogással a földre vitorlázik, pontosan egy kiszáradt éticsiga-ház, egy kupac lócitrom és egy rozsdás konzervdoboz háromszögében landol, és nem öt centiméterrel arrébb?

És mi a haszna annak, hogy egy rendezett életű ötvenes bérszámfejtő (megtörtént eset) úgy követ el öngyilkosságot, hogy százas szeget kalapál a saját fejébe, amikor (szintén megtörtént eset) a sivítva száguldó körfűrészre is ráhajthatná a koponyáját?

És mi haszna a viszonzatlan szerelemnek, a learatatlan bájnak, mi haszna a szeszélynek, az ábrándozásnak, mi haszna a borszeszlángként ellobbanó divatoknak és a cizellált, mégis oly változékony ízlésnek — mi haszna a létezésnek, ha úgyis nemlét vagy más (maradandóbb) létnem követi?

Az irodalom, a művészet luxus. A lélek fényűzése. Vagy inkább: általa követjük, űzzük a fényt. Persze haszontalanul — de talán nem hasztalanul.

Hizsnyai Zoltán