Fiktív frigyeket szervezett kínaiaknak egy jogász

Pozsony |

<p>Kínaiaknak szerzett fiktív szlovákiai házastársat egy 58 éves szlovákiai jogász. Jozef P. a 2006 és 2010 közti időszakban legalább nyolc házasságot "hozott össze".</p>

Az ügyben érintett kínaiak a frigynek köszönhetően, családegyesítés jogcímén öt évre állandó lakhelyet szerezhettek Szlovákiában, sőt a schengeni övezetben is szabadon mozoghattak.

Az ügyben nyolc személy ellen tett vádemelési javaslatot embercsempészetért az illegális bevándorlás elleni egység nyomozója. Akár 2-8 év szabadságvesztésre is ítélhetők.

Jozef P. jutalom ellenében azzal bízta meg az 58 éves Ladislav R.-t, hogy szerezzen "házasulandókat". Három férfi és öt nő vállalta is a szerepet, amelyért 20-40 ezer koronát (664-1330 eurót) vághattak zsebre. Az esküvőket pozsonyi anyakönyvi hivatalokban tartották, majd az ország egyes pontjain jelentkeztek be állandó lakhelyre. A jogász maga is "megnősült": 30 ezer koronáért (alig ezer euróért) "vett el" egy kinái nőt. Sőt, 35 éves lányának, Nikolet B.-nek is szerzett "férjet" az ázsiai országból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?