A kormány szerint csak a fertőzött személyek és a velük kapcsolatba kerülő emberek mozgását fogják figyelni, ám a törvény lehetőséget ad arra is, hogy megnézzék, kivel telefonáltunk (Demecs Péter felvétele)
Figyelni kezdik a fertőzöttek mobilját
A parlament elfogadta azt a törvényt, mely szerint a koronavírus-járvány miatt a Közegészségügyi Hivatal hozzáférhet a mobiltelefonok adataihoz. Fertőzés gyanúja esetén látni fogják, mikor és merre járunk.
A gyorsított eljárásban elfogadott módosítás értelmében felhasználhatják a mobilszolgáltatóktól nyert adatokat a koronavírus-járvány lehetséges gócpontjainak azonosítására. Ez azt jelenti, hogy a Közegészségügyi Hivatal olyan adatokhoz is hozzáférést kap, amelyek eddig telekommunikációs titoknak számítottak. A helyadatok mellett arról is tudomást szerezhet, mikor keletkeztek azok. Az üzenetek tartalma és az, kivel kommunikáltunk ugyanakkor továbbra is titkos maradna. Ez a jog csak a rendkívüli helyzet, illetve a szükségállapot idején illeti meg a Közegészségügyi Hivatalt. A törvény szerint az intézkedés év végéig tart, meghosszabbításához újabb törvénymódosítás kell. Az adatokat egyrészt anonimizált formában, statisztikai célokra, másrészt a fertőzött személyek és környezetük követésére használhatják.
Korlátozott alapjogok
Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter elmondta, a jogszabályváltozás több korlátozást is tartalmaz arra, mikor kérhetik ki a polgárok személyes adatait. Így csak rendkívüli helyzetben vagy szükségállapot idején, az egészség védelmében és csak a Közegészségügyi Hivatal férhet hozzá az adatokhoz. „Tudatosítjuk, hogy ez az alapvető szabadságjogok korlátozása, ne mondjuk azt, hogy nem az” – mondta Kolíková. Hozzátette, ezt abban az esetben meg lehet tenni, ha a cél, most a járványhelyzet kezelése, megköveteli. Az igazságügyi miniszter arról beszélt, a jogszabály-módosítás például lehetővé teszi a Közegészségügyi Hivatal számára, hogy ha egy fertőzött személy nem hajlandó átadni a mozgására vonatkozó adatokat, akkor a beleegyezése nélkül is hozzáférjenek.
Egyelőre nem büntetnek
Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes, beruházásokért és régiófejlesztésért felelős miniszter elmondta, az adatok követésének technikai megoldását egy héten belül szeretnék bemutatni. Hangsúlyozta, az intézkedés átmeneti. Remišová rámutatott, hasonló rendszert már bevezettek Csehországban is. A helyadatok felhasználásának köszönhetően sikerült lassítani a vírus terjedését Dél-Koreában, Szingapúrban és Tajvanon is. A miniszter szerint az azonosítás lehetővé tenné, hogy azonnal elszigeteljék azokat a személyeket, akik kapcsolatba kerültek egy bizonyítottan fertőzött személlyel, és teszteljék őket, még mielőtt jelentkeznének náluk az első tünetek. A helyadatok alapján döntenének arról is, hogy kit részesítsenek előnyben a tesztelések során. „Az első alapfeltétel, hogy legyen elég tesztünk. A másik, hogy pontos ismereteink legyenek arról, kiket kell tesztelni, hogy megakadályozhassuk a tömegfertőzést” – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes. Remišová arról is beszélt, az adatokat egyelőre nem fogják arra használni, hogy megbüntessék azokat, akik megsértik a karantént, de ez később változhat.
Itt az állami Big Brother?
Mivel a technikai megoldás részleteit még nem ismertették, nem teljesen világos, hogy a mobiltelefonokból kinyert személyes adatokat mire és hogyan fogják felhasználni. Eddig csak a titkosszolgálatok férhettek hozzá az ilyen személyes adatokhoz, de azok is csak akkor, ha erre bírói végzést kaptak, ráadásul elvben nem követhették például valós időben egy személy mozgását. Kérdés azonban, hogy a Közegészségügyi Hivatal miként használja majd ezeket az adatokat és vannak-e megfelelő eszközei és szakemberei a feldolgozásukhoz. Ha az utóbbiak nem állnak rendelkezésére, hogyan szeretné pótolni azokat. Kérdéseinkkel megkerestük a hivatalt, de lapzártáig nem kaptunk választ. A Sme napilap megkeresésére Peter Kováč, a Nagyszombati Egyetem docense, büntetőjogász elmondta, az ilyen intézkedés már túlmegy a jogállamban elfogadható határon.
Ellenzéki bírálat
Az ellenzéki pártok is bírálták az intézkedést. A parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia elnökségi tagja, Martin Dubéci biztonságpolitikai szakértő szerint mivel a Közegészségügyi Hivatal jelenleg nem tudja az ilyen adatokat feldolgozni, valószínűleg ebben a titkosszolgálatok segítségére szorul majd. Dubéci arra is figyelmeztetett, hogy elvben a koronavírus-járvány után más fertőzések esetén ugyanígy életbe léptethetik a rendelkezést, vagy a mostani határidejét meghosszabbíthatják. Az ellenzéki politikus szerint biztosítani kell, hogy a Közegészségügyi Hivatal megfelelően védje ezeket a személyes adatokat, a folyamatot pedig egy parlamenti bizottságnak kellene ellenőriznie. Korábban az ellenzéki Smer képviselői is bírálták az intézkedést, szerintük a kormánykoalíciós pártok a politikai ellenfeleik ellen is felhasználhatják az adatokat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.