Pozsony. Az Amnesty International (AI) nemzetközi szervezet úgy véli, az emberjogi nyilatkozat alapelvei számos nemzetközi dokumentumban tükröződnek, ennek ellenére nap mint nap továbbra is súlyos jogtiprásoknak lehetünk tanúi.
Figyelmeztet az Amnesty
„Erre kitűnő példa a fegyverkereskedelem; a fegyvereket polgárháborúkkal sújtott övezetekbe szállítják. Csak a mai nap folyamán legalább 1300 ember hal meg pisztolyból vagy géppuskából kilőtt golyó által” – mutatott rá az emberjogi szervezet. Szlovákia nemrég – egyebek mellett – Angolának adott el tankokat, harci repülőgépeket és rakétavetőket. Bár ezzel az ország nem sértett meg semmilyen nemzetközi előírást vagy embargót, elősegítette a fegyverek felhalmozását, amivel hátráltatta a konfliktus békés megoldását. Nem létezik ugyanis olyan, kötelező érvényű nemzetközi szerződés, mely tiltaná a fegyverszállítást a veszélyeztetett térségekbe.
„Az Amnesty International előkészített egy szerződéstervezetet, és már több állam jelezte: támogatják a fegyverkereskedelem hatékonyabb és szigorúbb ellenőrzését. Elvárjuk, hogy a szlovák kormány is csatlakozzon e kezdeményezéshez” – tájékoztatta lapunkat Milan Šebo, az Amnesty International szlovákiai irodavezetője. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.