Figeľ: Uhliarik mindent megtett a páciensekért

Pozsony |

<p>Kitüntetést érdemelne Ivan Uhliarik egészségügyi miniszter azért, amiért bátran nekivágott a közegészségügy problémáinak megoldásához. Ezt pártfőnöke, Ján Figeľ gondolja így.</p>

A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) vezetője a közrádió Szombati párbeszédek című vitaműsorában kifejtette, Uhliarik minden lépést megtett annak érdekében, hogy a páciensek ne kerüljenek veszélybe.

Figeľ emlékeztetett, hogy a kormány teljesítette az orvosszakszervezettel (LOZ) kötött megállapodásában foglaltakat, Ugyanakkor nem tehetett többet, mint ami a hatáskörébe tartozik, s végül az ígéretek egy részének végrehajtását csak az ellenzéki Smer-SD támogatásával fogadhatta el a parlament.

Robert Fico, a Smer-SD elnöke szerint Uhliarik csak báb. Az egészségügyben kialakult helyzetért a volt kormánykoalíciót tartja felelősnek, mert az orvosok tiltakozása idején is sokkal fontosabbnak tartotta a kórházak esetleges privatizációját, mint azt, hogy karácsony előtt is folytatódik-e a sztrájk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?