Az ismert brit lapok is Ficóról írnak

fd

Nálunk megszokott, hogy Ficóról írnak, de most a brit lapok hasábjain is szerepel mint maffiafőnök.

A brit The Times napilap a Smer elnökéről úgy ír mint egy maffiafőnökről, aki saját hűbérbirtokává változtatta Szlovákiát. „A korrupcióval kapcsolatos vádak sem tudták megingatni a populista politikus hatalmát az országban, amelyet tíz éven át vezetett” – közölte a The Times.

Az ügyet vizsgáló nyomozók írták le úgy Ficót mint egy maffiafőnököt, aki a tisztsége alatt bűnbandát irányított. Az igaszságügyi miniszter, Mária Koliková a The Sunday Times-nak azt mondta, „csak idő kérdése” volt, hogy a korábbi rezsim felelősségre vonására irányuló törekvések elérjék a tetőpontjukat. „Úgy vélem, hogy az ügyet büntetőeljárás keretében folytatni fogják, majd bíróság elé viszik, és a bíróságon bebizonyítják a bűnösségét" - tette hozzá.

Robert Fico egyelőre szabadlábon maradhat, hiszen őrizetbe vételéhez a parlament jóváhagyására van szükség.

A brit lapok írásaira a védelmi miniszter is reagált! Véleményét a galériában olvashatja!

Galéria

(pluska, the times, the sunday times)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?