Ficóról a rendkívüli kormányülés után is szó volt

Pozsony |

<div>Pénteki szívműtétje után jól halad Robert Fico miniszterelnök felépülése &ndash; állítja mai közleményében a Szív- és Érrendszeri Betegségek Nemzeti Intézete. &bdquo;A kormányfő jól van, és minden rendben van vele. Lényegileg a hétvégi tendencia folytatódik&rdquo; &ndash; írja Dobroslava Krajačičová, a szívkórház szóvivője.</div><div>&nbsp;</div>

Azt, hogy meddig fog tartani Fico kezelése, nem árulta el. „Ezt a kezelőorvosnak kell megállapítani” – mondta. Robert Fico április 14-én ment be szívpanaszokkal a szívkórházba. Április 22-én megműtötték. Azt, hogy pontosan milyen beavatkozást hajtott végre rajta Michal Hulman főorvos csapata, nem konkretizálták a család kérésére. A mai kormányülés után Peter Pellegrini miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, a kormányfő a felépülés útjára lépett „Úgy gondolom, néhány héten belül visszatérhet a munkába. A kormányfő helyettesítéséről ad hoc döntünk, egy hétre előre. Ma Robert  Kaliňák vezette a kormányülést, én pedig néhány találkozón veszek részt a kormányfő helyett. Minden simán megy, úgy, ahogy arra a miniszterelnök kért bennünket” – mondta. A helyzet  Kaliňák szerint is jó. „Egészségi állapotnak alakulása arra mutat, hogy hamarosan visszatér közénk ide, a kormányba. Úgy gondolom, műtétje lehetővé teszi, hogy teljes lendülettel térhessen vissza” – mondta a belügyminiszter, aki szerint Fico már a műtétjét követő napon dolgozott.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?