Ficóék módosítanák az állampolgársági törvényt

Pozsony |

<p>Ismét enyhítene a szlovák állampolgársági törvény szigorán Robert Fico vezette, ellenzéki Smer-SD. Tavaly a Fico-kormány javaslatára fogadták el a törvénynek azt a módosítását, amely alapján megszűnik a más állampolgárságot kérvényezők szlovák állampolgársága.</p>

A Smer-SD most azt javasolja, hogy ne veszítse el a más állampolgárságért folyamodó a szlovák állampolgárságát akkor, ha az adott országban legalább egy éven át tanult, dolgozott, vállalkozott, hivatásszerűen sportolt, jótékonysági vagy missziós tevékenységet folytatott, vagy éppen közeli hozzátartozói származnak abból az országból.

A javaslat hasonlít Igor Matovičnak (Egyszerű Emberek/független képviselő) a parlament februári ülésszakán tárgyalt, sőt, ellenzéki segítséggel el is fogadott indítványához. A Matovič-féle javaslat februárban mégsem került a törvénybe, mert azt a koalíciós tervezetet, amelybe beépült volna, a kormánypártok a Híd javaslatára visszavonták. Nem értettek ugyanis egyet Matovič elképzelésével. Ez azt jelenti, hogy egyelőre a tavalyi szigorítás érvényes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?