Nem polgári aktivisták dolga, hogy belügyminisztert válasszanak, mert Szlovákia parlamentáris demokrácia és a parlamenti választás eredményei alapján erre az Smernek van joga - közölte Robert Fico volt kormányfő, a legerősebb kormánypárt elnöke Facebookon közzétett videóüzenetében hétfőn.
Fico videóban üzent: nem aktivisták dolga, hogy belügyminisztert válasszanak
Robert Fico - aki a miniszterelnöki posztról márciusban történt lemondását követően megtartotta pártelnöki funkcióját - ezzel arra a felszólításra reagált, miszerint a múlt héten posztjáról távozott Tomás Drucker, belügyminiszter utódját ne a legerősebb kormánypárt adja. Ez utóbbit a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés aktivistái jelentették be hétfői sajtótájékoztatójukon. Ezt a több különböző NGO által támogatott szervezetet - amely a februári újságíró gyilkosság után indult tüntetéssorozat fő szervezőjeként lép fel, fiatal aktivisták alkotják.
"A parlamenti választásokat az Smer nyerte és a koalíciós szerződés alapján ők jogosultak betölteni belügyminiszteri posztot, s ezt is fogják tenni" - üzente Robert Fico az aktivistáknak. Hangsúlyozta: az aktivisták állásfoglalása arról tanúskodik, hogy nem fogták fel vagy egyenesen meg akarják tagadni a demokrácia alapjait.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.