Fico továbbra is kétli a főügyészválasztás titkos voltát

Pozsony |

<p>Ismét az alkotmánybíróságnak kellene állást foglalnia azzal kapcsolatban, vajon valóban törvényes volt-e a legutóbbi, még titkos főügyészválasztás a parlamentben - véli Robert Fico. Az ellenzéki Smer-SD elnöke erről a közrádió Szombati párbeszédek című vitaműsorában beszélt.</p>

Fico szerint nem az alkotmánybíróság elvárásai szerint zajlott a szavazás, és azonosítható, mely kormánypárt képviselői miként voksoltak. A pártelnök úgy gondolja, a koalíció képtelen a főügyész megválasztására, ezért "hajlik olyan módszerek alkalmazására, amelyeknek semmi közük a demokráciához".

Pavol Hrušovský, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) frakcióvezetője a műsorban megjegyezte, hogy Fico kijelentései csak vélekedések, s a vesztes megnyilvánulásai. Hansúlyozta, a szavazás titkos volt, és ezt az összes szavazatszámláló (tehát az ellenzékiek is - a szerk. megj.) megerősítette.

Fico gyanúsnak tartja, hogy Richard Sulík (SaS) házelnök külön felügyelte a szavazólapok megsemmisítését. Hrušovský erre megjegyezte, hogy Ficoék is támogatták azt a rendelkezést, amely alapján a lapokat a voksolást követően likvidálni kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?