A kormány mindent megtesz, hogy a lehető legnagyobb mértékben segítsen az önkormányzatok kártalanításában az árvizek után. „Konkrét pénzügyi döntéseket” fogunk hozni a helyzet megoldása céljából – mondta Robert Fico (Smer) kormányfő a hétfői rendkívüli kormányülés után.
Fico szerint igyekeznek kártalanítani az önkormányzatokat
Fico hozzátette, komoly károk keletkeztek, de az állam tudja kezelni a helyzetet. A Morva és a Duna várhatóan a következő órákban tetőzik, a kormányfő szerint nagy valószínűséggel további vagyon, és emberéletek nincsenek veszélyben. Hozzátette, a kormány reagálni fog az önkormányzatok kisebb folyókkal vagy patakokkal kapcsolatos konkrét kéréseire is.
„Abban állapodtunk meg, hogy az önkormányzatok a kormánnyal együttműködve a lehető leghamarabb elkészítik azoknak az objektumoknak, ingatlanoknak a listáját, amelyekben kár keletkezett. Erre reagálni fogunk, például a munka-, szociális és családügyi minisztériumon keresztül, ahogyan a kelet-szlovákiai földrengés során is tettük. Van pénzünk az uniós alapokból, a kormánynak mindig van egy kis tartaléka, amihez ilyenkor hozzányúlhat” – közölte a miniszterelnök, és hozzátette, a kormány minden segítséget megad az önkormányzatoknak.
Fico szerint a kisebb folyókon és patakokon olyan helyzet van, amilyenre eddig nem volt példa, és hozzátette, a kormány reagálni fog a helyzetre. A közeljövőben Pozsony és Nagyszombat megyében is kihelyezett kormányülést tartanak, a kormány az önkormányzatok konkrét kéréseiről fog tárgyalni. „Igyekezni fogunk minimalizálni a mostanihoz hasonló helyzetek kockázatát” – tette hozzá.
A Morva és a Duna várhatóan a következő órákban tetőzik. „A veszély még nem múlt el, a neheze még előttünk van” – mondta a miniszterelnök, és hozzátette, nagyon jó az együttműködés az állam és az önkormányzatok, valamint az önkéntesek és a hivatásos egységek között, és már a múlt héten meghozták az illetékesek a szükséges intézkedéseket.
A kormányfő elmondta, Szlovákia mélyen együtt érez minden országgal, amelyet ez a katasztrófa sújt, és hozzátette, az ország kész a segítségnyújtásra. Fico hétfőn Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel tárgyal. „Feltételezem, hogy téma lesz az uniós források rugalmasabb felhasználása, és azok az államok, amelyeknek rendelkezésükre állnak olyan pénzeszközök, amelyeket eddig nem hívtak le, árvízvédelmi intézkedésekre, vagy az árvíz okozta károk elhárítására használhatnák fel ezeket a pénzeket” – zárta a kormányfő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.