Fico nem tárgyal a fuvarozókkal

Pozsony |

<p>Robert Fico miniszterelnök nem találkozik hétfő délelőtt a teherfuvarozók képviselőivel, azok ugyanis nem teljesítették követeléseit, és nem vonultak el a főváros utcáiról. "Arra kértem őket, ne tartsák saját gazdasági és politikai érdekeik túszaként a főváros lakóit, és úgy jöjjenek tárgyalni, hogy nyugalom lesz. Eddig ez a feltétel nem teljesült, így hétfőn tízkor nem találkozom velük" - mondta a miniszterelnök a közszolgálati Szlovák Televízió 5 perc múlva 12 című műsorában.</p>

Azonban jelezte, azokkal, akiket a kormány partnerének tart az útdíj kérdésében, azokkal tárgyalni fog hétfőn. Maga az útdíjrendszer működését nem tartja problematikusnak, csak annak gazdasági hatásait a fuvarozókra. Az ő képviselőjüknek pedig a ČESMAD-ot tartja, nem pedig a még csak alakulófélben levő UNAS-t.

Fico elmondta, tiszteli az utakon tiltakozó sofőröket, és sosem engedélyezné, hogy a karhatalom fellépjen ellenük. "Azonban ezeknek az embereknek tudatosítani kell, hogy az útdíjat nem szüntetjük meg. Útdíj lesz, és és működni fog" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?