Fico megerősítette, folyik a szlovák-ukrán közös kormányülés előkészítése

fico orban

A szlovák kormány dolgozik az április 10-ére, Nagymihályba tervezett közös szlovák-ukrán kormányülés előkészítésén – mondta Robert Fico kormányfő a kétnapos brüsszeli EU-csúcs után. Fico megismételte, a szlovák hadsereg készleteiből Szlovákia semmit sem nyújt Ukrajnának –tájékoztatott a TASR tudósítója.

Fico leszögezte, a szlovák kormány nagy figyelmet fordít erre a találkozóra, de meggyőződése, hogy Szlovákia be fogja bizonyítani, a katonai területeken kívül is képes segíteni. „Olyan projektekről van szó, amelyek nagyon fontosak lesznek az ukránok mindennapi élete szempontjából, ezek az utazásra, az áramellátásra, illetve a két ország közötti határátkelőkre vonatkoznak" – magyarázta.

A kormányfő elmondta, az uniós csúcson arról is tárgyaltak, hogyan használják fel a befagyasztott orosz vagyonból származó mintegy hárommilliárd eurót, amivel kiegészítenék azt a projektek, amellyel az Európai Békefenntartási Eszköz (EPF) révén ötmilliárd eurót folyósítanának Ukrajnának.

„Összesen nyolcmilliárdról van szó, és ez azért fontos számunkra, mert folyamatosan azon dolgozunk, hogy megkapjuk a pénzt az Ukrajnának juttatott adományokért, ami komoly biztonsági problémát jelent Szlovákia számára" – mutatott rá a miniszterelnök az S-300-as légvédelmi rendszerre, a lőszerekre és a MiG-29-es vadászgépekre utalva.

Fico kétoldalú megbeszélést folytatott Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel, aki megerősítette, hogy Olaszország visszavonja a Szlovákiának kölcsönadott légvédelmi rendszert, de megígérte, keresni fogja a lehetőséget, hogy később visszaadják a rendszert az országnak.

Azt az összeget, amit a szlovák fél az EPF-en keresztül vár az Ukrajnának adományozott katonai rendszerekért, befagyasztották, mert Magyarország blokkolja a források ötödik részletének kifizetését. Minél tovább teszi ezt a magyar fél, annál több igénylő jelentkezik, az alapot több részletben osztják újra, ami miatt csökken a Szlovákiának ígért eredeti összeg. A TASR kérdésére, hogy a csúcstalálkozón Orbán Viktorral folytatott megbeszélése során erről a kérdésről is beszélt-e a magyar miniszterelnökkel, Fico azt válaszolta, még nem került rá sor, de ha szükséges lesz, a kormány megvédi Szlovákia érdekeit.

A kormányfő megerősítette, hogy Szlovákia nem csatlakozik a cseh kezdeményezéshez, amely szerint harmadik országokból vásárolnának lőszert Ukrajna számára. Leszögezte, hogy tiszteletben tartja más országok Kijev katonai megsegítésére hozott döntését, és megismételte, Szlovákia semmit sem nyújt Ukrajnának saját hadserege készleteiből.

Fico elmondta, az ukrán gabonaimport kérdésével is foglalkoztak a csúcstalálkozón. Emlékeztetett arra, hogy Szlovákia egy egyoldalú döntést követően 14 féle ukrán agráráru importját blokkolta, a szlovák gazdák üdvözölték a döntést. A kormányfő hozzátette, a csúcstalálkozón több miniszterelnök és államfő is ragaszkodott ahhoz, hogy az EU-nak vissza kell térnie a normális és tisztességes kapcsolatokhoz Ukrajnával, mert egy ilyen hatalmas előny, mint amit Ukrajna jelenleg élvez, sértheti az egységes európai piac működését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?