Fico megdicsérte Simont

Pozsony. Robert Fico kormányfő tegnap a földművelésügyi tárca kétéves eredményét értékelte. A miniszterelnök Zdenka Kramplová minisztert is megdicsérte, a földalapról (SPF) szóló új törvény kapcsán pedig mind a ketten az ellenzéket kritizálták. A földalap felügyelőtanácsának 11 tagja közül kettőt az ellenzék jelölne.

Pozsony. Robert Fico kormányfő tegnap a földművelésügyi tárca kétéves eredményét értékelte. A miniszterelnök Zdenka Kramplová minisztert is megdicsérte, a földalapról (SPF) szóló új törvény kapcsán pedig mind a ketten az ellenzéket kritizálták. A földalap felügyelőtanácsának 11 tagja közül kettőt az ellenzék jelölne. Az ellenzéki pártok úgy vélik, ez csak látszatmódosítás, továbbra sem tudnák reálisan ellenőrizni az alap által megkötött szerződéseket. A kormányfő megdicsérte a tárcát az uniós alapok 2004 és 2006 közötti kihasználásával kapcsolatban is – Fico ezzel közvetve a második Dzurinda-kormány földművelés?ügyi miniszterét, Simon Zsoltot veregette vállon. „Nagyon szépen köszönöm az elismerést magam és a kollégáim nevében” – reagált Fico szavaira Simon, aki a kormányfő által említett időszakban a földművelésügyi tárcát irányította. Szerinte aggasztó, hogy az uniós alapok új, 2007–2013 közötti merítési időszakában – amely már a jelenlegi kormány idejére esik – idáig egyetlen szerződést sem kötöttek még meg. „A projekteket átvette a tárca, de még egyet sem értékelt ki. 2009 tavasza előtt nem reális, hogy a keretből meríteni tudnának a pályázók” – mondta Simon. A volt tárcavezető szerint ezért a helyzetért „inkább Miroslav Jureňa volt miniszter hibáztatható, mint Kramplová”. (MSz, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?