<p>Robert Fico a tapasztalatot és a felkészültséget kínálja alternatívaként a választóknak az Andrej Kiska által képviselt kísérletezéssel szemben.</p>
Fico magát kínálja a kísérletezés helyett

A Smer-SD államfőjelöltje erről szerdai, kampányzáró sajtótájékoztatóján beszélt.
A kormánypárt vezetője hangsúlyozta, köztársasági elnökként pártok fellett álló lenne, de egyben arra törekedne, hogy segítse a parlament és a kormány munkáját.
„A másik alternatíva az ellenzék egy tipikus képviselője, aki az elnöki hivatalban is akként viselkedne” – mondta ellenfeléről, a polgári jelöltként induló Andrej Kiskáról. Fico szerint a kormánytöbbség és az ellenzék jelöltje küzd meg. Úgy véli, Kiska azért sem minősül pártok felett álló jelöltnek, mert felsorakoztak mellé az előző, Iveta Radičová vezette kormány erői.
A Smer-SD vezetője a többi közt elmondta, hogy a nyugalom légkörének, a szociális békének és az együttműködésnek az elnöke lesz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.