Fico keménykedik a romákkal

Pozsony |

<div>A Smer hétvégi kongresszusán új célt tűzött ki maga elé: a romák körében akar &bdquo;rendet tenni&ldquo;. Robert Fico kormányfő szerint elég volt a toleranciából, szigorú intézkedéseket akar &ndash; karrierje során nem először.</div>

A kormányfő a hétvégi Smer-közgyűlésen hirtelen újra zászlójára tűzte a romakérdést, az általa hangoztatott „leszámolunk a politikai korrektséggel” mottó jegyében. „Nem toleráljuk tovább azokat az embereket, akik visszaélnek a szociális rendszerrel, akik zaklatják a törvénytisztelő polgárokat, és zavarják a nyugodt életet a városokban és a falvakban. Elég volt a toleranciából” – jelentette ki. Elmondta, személyesen áll a rendőrség mögé, és az ombudsmantól kezdve a nemzetközi szervezetekig mindenkivel veszekedni fog, de a roma telepeken rendnek kell lennie. Szerinte legitim, restriktív eljárásra van szükség ott, ahol ez lehetséges. Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos, a Híd alelnöke nyugtalanítónak nevezte Fico kijelentéseit. Fontosnak tartotta azonban leszögezni, hogy a kijelentések egy pártkongresszuson hangzottak el, és nem a kormány új tervezetét ismertette. „A Híd prioritásai, tervei és értékei továbbra is nyilvánvalóak, és azon leszünk, hogy sikerüljön kiküszöbölni azokat az egyet nem értéseket vagy különbségeket, melyek az elhangzottakból adódhatnak” – mondta az Új Szónak. Elmondása szerint tegnap találkozott Robert Kaliňák belügyminiszterrel, akinek tárcája alá tartozik a romaügyi kormánybiztosi hivatal. „Biztosított róla, hogy nem lesz változás a munkámban, nem történik represszív irányba való elmozdulás. Említett némi rendőrségi jellegű változtatásokat, melyekre a kongresszuson is kitért” – jelentette ki. A kormánybiztos egy tavaszi interjújában úgy nyilatkozott, a kormány következetes integrációs tervek végrehajtását szeretné megvalósítani. „Ha bárki azt gondolja, hogy a munkám az lesz, hogy büntessem és neveljem a cigányokat, nagyon téved. Ezt nem fogom csinálni, addig vagyok a poszton, míg valós munkát tudok végezni” – nyilatkozta a Trafik.sk hírmagazinnak. Kérdésünkre, ha mégis érintené a munkáját a Fico által hangoztatott szigor, azt mondta: ha ilyen történne, fontolóra venné a dolgokat. „Az, hogy beszéltem Kaliňákkal, mutatja, hogy komolyan veszem a dolgokat. De biztos vagyok benne, hogy a következő időszakban nem lesz változás a kormány romaügyi politikájában” – mondta Ravasz az Új Szónak. Robert Fico ugyan azt mondja, most jött el az ideje a politikai korrekt beszéddel való leszámolásnak, ám a romákkal szemben korábban is voltak éles kirohanásai. Már 2001-ben a Smer választási kampányában is ilyen hangot ütött meg.  "Egyenes beszéd" Tizenöt évvel ezelőtt a szlovák baloldal új üstököse, a Smer a 2002-es parlamenti választásokra készült. Robert Fico a korponai moziban adott elő, oldalán jelenlegi legnagyobb kritikusával, Monika Flašíková-Beňovával. Az egyik fő téma akkor is az „egyenes beszéd”, illetve a romakérdés volt. Kijelentette, nem engedheti, hogy a romák a családi juttatások miatt szüljenek gyerekeket, és azzal riogatott, hogy ha így folytatódik tovább, egymillióra emelkedhet a romák száma. „Németországban, ahol nincsenek romák, és az emberek csak piros szoknyás cigányokat láttak táncolni, keményen és egyenesen meg kell mondanunk, hogy azért csinálnak gyerekeket, mert pénzt akarnak. S tíz év múlva, mikor ez az egymillió roma megmozdul, hozzájuk fognak menni. Akkor megijednek, és érteni kezdik a dolgot” – magyarázta. A romakártyát Fico a későbbiekben is gyakran előrántotta. 2010-ben bentlakásos iskolákról beszélt a roma gyerekek számára, 2013-ban újra elővette ezt az ötletét, és azt is kijelentette, hogy a nem dolgozó romák rontják az ország munkanélküliségi mutatóit. Visszafogott évek Az elmúlt időszakban úgy tűnt, Ficóék pártszinten annak ellenére is háttérbe szorították az általuk is kiemeltként kommunikált témát, hogy kormánytényezőként működtek. A romaügyi kormánybiztosi poszttól távol tartották magukat, előbb az ellenzéknek adták – idén tavaszig Peter Pollák, az OĽaNO politikusa töltötte be a funkciót –, a jelenlegi kormányban pedig koalíciós partnerük, a Híd adta a biztost Ravasz Ábel személyében. A választási kampány során a témát a menekültkérdés váltotta fel, a romák kapcsán a Smer nem nyilvánult meg, holott évekig az általuk vezetett kormány kezében volt a kisebbség integrálási folyamata. Sokmindennel nem is tudtak volna dicsekedni, hiszen a Roma Inclusion Index 2015 felmérés szerint a szlovákiai átlagnál 40 százalékkal kevesebb romát foglalkoztatnak az országban, a munkanélküliség 63 százalékkal magasabb körükben, 44 százalékuk olyan háztartásban él, melyben nincs folyó víz, 42 százalékuk pedig szegregált területeken lakik. A csecsemőhalandóság 2,7-szer magasabb körükben, mint a teljes lakosságot nézve. Felháborodás Robert Fico kormányfő legújabb kijelentései, melyek szerint rendet kell tenni a roma telepeken, nagy vihart kavartak a szlovák sajtóban. A Denník N-nek több sikeres roma is nyilatkozott. Stano Daniel, az ISSA elnevezésű civilszervezet programmenedzsere szerint a populizmus legalja, hogy egy diplomás jogász a kollektív bűnösség elvével él. „Robert Fico elindította a nemzeti IQ-tesztet. Ha az emberekenek nem esik le, hogy ez csak egy olcsó trükk a szaporodó korrupciós ügyek elfedésére, Szlovákia nagyon rosszul áll” – írta. A lap megszólaltatta Peter Pollák (OĽaNO) korábbi romaügyi kormánybiztost is, aki szerint Fico populista, a Smer pedig bejelentkezett Kotleba szélsőséges pártjának szavazóiért. „Tíz évük volt arra, hogy segítsenek a romáknak” – jelentette ki. Nem polkorrekt Fico a közgyűlésen a politikai korrektséggel való leszámolást is elsődleges célnak nevezte. „Félünk valamit kimondani, mert nem polkorrekt, ám a másik oldal, a szélsőségesek és radikálisok használják ezt a nyelvet, és hatalmas támogatást szereznek vele. A politikai korrektségnek nincs helye ezen a világon” – jelentette ki. Grigorij Mesežnikov elemző szerint ugyanakkor Fico sosem volt politikailag korrekt. „Az idegengyűlölet azon szintje, amit a választások előtt tapasztalhattunk, nem emlékeztetett polkorrektségre. A romakérdés ennek a csomagnak a része. Ismét idegengyűlölő retorikára készülhetünk” – jegyezte meg. Úgy gondolja, a Smer közgyűlésén tulajdonképpen semmi fontos nem dőlt el, csak eltemettek két politikust, Dušan Čaplovičot és Pavol Paškát – ezért szükségük volt arra, hogy bizonyos jelet küldjenek a választók felé, ezért célozták meg a romákat. Megjegyezte, a párt képtelen volt bármit kezdeni a romakérdéssel, pedig az általuk vezetett minisztériumok ezt megtehették volna. „A Smer csak hatalmon akar maradni. Ez volt a prioritásuk, nem a romák. A romakérdés megoldása nem hoz politikai pontokat” – vélekedik. KOMMENTÁRUNK A TÉMÁBAN: HASONLÍTSUNK KOTLEBÁRA Ján Baránek politológus úgy véli, a romakérdés megoldását bizonyos szinten valóban gátolja a politikai korrektség; Marian Kotleba pártjának sikere is annak köszönhető, hogy a roma telepek környékén élőknek gondot okoz az ott uralkodó helyzet. Fico szerinte kijelentéseivel nemzetközi trendet követ, mely Donald Trump USA-beli győzelmével indult el. A populista erők a menekültválság miatt Európában is erősödnek, a politikusok pedig megérezték, hogy a lakosság is elfordulni látszik a politikai korrektségtől. (fm, dm, Dennik N, aktualne.sk) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?