Fico győzött, de jobbközép kormány alakulhat

Pozsony |

<p>Robert Fico miniszterelnök szociáldemokrata pártja győzött a szombati parlamenti választáson, de valószínű, hogy jobbközép ellenzéke alakít kormányt. Iveta Radičová személyében először lehet nő a kormányfő. Minden jel szerint nem került a törvényhozásba az MKP, a Híd viszont bejutott.</p>

Nem hivatalos végeredmény egyelőre nincs, a szavazókörök 97 százaléákainak adatat dolgozták fel reggel fél hatig, de lényeges elmozdulás már nem várható a számarányokban.

A Smer-SD a voksok körülbelül 35 százalékát szerezte. Két eddigi koalíciós partnere közül csak Ján Slota jutott be - az SNS alig lépte át az ötszázalékos bejutási küszöböt. Húsz év aktív politizálás után kibukott a parlamentből a Vladimír Mečiar vezette HZDS. Ez azt jelenti, hogy az eddigi kormányoldal a voksok bő kétötödével rendelkezik.

Fico és Slota néhány mandátummal kesesebbel rendelkezik, mint a jobbközép pártok. Utóbbiak közül négy jutott be. Az SDKä-DS-t 15 százaléknyian választották. A párt ezzel Ficoék után a második legerősebb. Harmadik a Szabadság és Szolidaritás Pártja (SaS) a voksok bő 12 százalékával. Majdnem 9 százalékkal ismét parlamenti erő a KDH. A szavazatok körülbelül 8,5 százalékát tudhatja magáénak Bugár Béla Híd pártja.

Az MKP nem egész 4 és fél százalékával a parlamenten kívül marad.

A részvételi arány megközelíti az 59 százalékot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?