Fico félidőben: új célokat keres a kormányfő

Pozsony |

<p>Nagy elánnal kezdett kormányozni, majd takaréklángra kapcsolt. Eddig mindent a kormányzás félidejében tartott államfőválasztásnak rendelt alá. Miután terve megbukott, új stratégiát kell alkotnia. Robert Fico két éve vezeti az országot.</p>

Félidős a kormányzat. Ivan Gašparovič 2012 április elején nevezte ki a második Fico-kabinetet, az elnökválasztás két fordulója miatt kevés médiafigyelmet kapott a kormányzati félidő. Honnan indult, milyen célokat tűzött ki maga elé és mit ért el a Fico-kabinet két év alatt? Középre tartvaA Smer 2012-es győzelmekor – saját magához mérten – meglehetős önmérsékletet gyakorolt. Annak ellenére, hogy nem volt a kormányzáshoz szüksége partnerre, koalíciós tárgyalásokat kezdeményezett – egyebek mellett azért is, mert a párt vezetői nem vártak ekkora arányú győzelmet, s inkább megosztották volna a kormányzati felelősséget. Robert Fico a 2010-es választási vereség után megváltoztatta saját és pártja imázsát – békülékeny hangnemet ütött meg a sajtóval –, a 2012-es győzelem után is ezt az irányvonalat tartotta. A politikai középre húzódott, mindenkivel egyeztetni akart. A médiával továbbra is jó viszonyra törekedett, az ellenzéket is arról biztosította, hogy méltányos lesz vele szemben. A parlamenti bizottsági helyek számában ez megmutatkozott, az ellenőrző pozíciók esetében viszont nem.Az elmúlt két évben ugyanakkor a kormánytöbbség hasonló taktikát folytatott az ellenzékkel szemben, mint a korábbi koalíciós többségek. Az oppozíció kritizálhat, ám javaslatait nem hagyják jóvá a parlamentben. A rendkívüli ülések egy részének programját meg sem szavazza a kormánytöbbség, így a törvényhozásban viszonylag feszült maradt a hangulat. Agilis kezdet után leálltakA kormány az első hónapjaiban volt a legaktívabb. Eltörölte az egykulcsos adót, megemelte a társasági adókulcsot, csökkentette a II. nyugdíjpillérbe irányított elvonások nagyságát, erősítve ezzel az állami I. pillért. A legfőbb kormányzati lépéseket az általa alapított egyeztető fórum tagjaival vitatta meg – a szolidaritási tanácsnak nevezett fórumba korporatív módon a munkáltatók és a szakszervezetek képviselőit, emellett pedig az akadémiai intézmények és az egyházak vezetőit hívta meg. Mindezzel a kompromisszumokra törekvő, a társadalom egyes szegmenseivel aktívan kommunikáló országvezető látszatát teremtve meg – a folyamatból éppen csak az ellenzéket hagyta ki, mely a demokratikus parlamentarizmus keretei között a politikai döntéshozatalban a kormánytöbbség legfőbb partnere és opponense. Az intézkedések hatására 2012-ben és 2013-ban is sikerült tartani a hiánycélt, az ország hitelezésével sem akadtak gondok. Gazdasági elemzők szerint ugyanakkor a lassú gazdasági növekedés és a konszolidáció alapját jellemzően egyszeri bevételek és újabb elvonások képezték, nem a szerkezeti reformok. A fő cél elúszottFico fent említett imázsváltásának két oka volt. Egyrészt a Smerben érzékelték, hogy a 2010-es vereség egyik oka a társadalom megosztása és az ellenzéki tábor feltüzelése volt, másrészt Fico célja a köztársasági elnöki poszt megszerzése volt. Ezt pedig csak úgy érhette el, ha nem megosztó politikusként, de mindenkit meghallgató felelős államférfiként viselkedik. A kormányzat első két évében mindent az államfői poszt megszerzésének rendelt alá, még ha erről a céljáról nem is beszélt. Tavaly decemberig, indulásának hivatalos bejelentéséig az összes erre vonatkozó kérdés elől kitért. Pedig az új imázs mellett a kormány gazdasági és költségvetési politikája is arra utalt, hogy Fico megunta a miniszterelnökséget: a konszolidáció 2013-ban nem folytatódott, a 2014-es költségvetés úgy lett összeállítva, hogy nagyjából az év közepéig ne omoljon össze, ne legyen szükség nagyobb korrektúrára. Új célokat keresveAz államfőválasztás első fordulójáig úgy tűnt, Fico tervei valóra válhatnak. Ám a szoros első kör után már nem ő volt a favorit, két hét alatt pedig füstbe mentek a nagy ívű tervek. Fico érthető módon a csúcson akart váltani – 2016-ban, ha az ellenzék addig nem is térne magához, valószínűtlen, hogy ismét egyszínű kormányt tudjon alakítani. A Smerből kiszivárgó információk szerint pedig Fico ennyi év után unja a kormányfői munkát és a pártelnöki feladatok ellátását. Állítólag már 2010 előtt is azon gondolkodott, hogy még egy teljes ciklust nem vállal. Hivatalosan a kormány céljai adottak a maradék két évre is, ám a miniszterelnöknek újra kell definiálnia céljait. Sok méltóságteljes menekülőút nem maradt számára: egyedül a brüsszeli „miniszterség”, vagyis az EU-biztosi poszt, ám nem valószínű, hogy az általa lenézett brüsszeli politika sűrűjében kötne ki. Fico a következő hetekben várhatóan átalakítja kormányát – eddig egy személycsere sem volt a kabinetben. Emellett a Smer, úgy néz ki, szisztematikusan elkezdett dolgozni 2016 utáni koalíciós potenciálja szélesítésén: ennek jele lehet a KDH-val szembeni toleráns hangnem.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?