„A legfontosabb a magyar honfitársaink jogainak védelme” – Magyar és Fico telefonon egyeztettek

may

Rövid telefonos beszélgetést folytatott Robert Fico miniszterelnökkel Magyar Péter. A hívásról a facebookos oldalán értesítette a nyilvánosságot - hamarosan személyesen is tárgyalnak majd egy európai találkozón. A beszélgetést Robert Fico is kommentálta.

„Világosan elmondtam neki, hogy akkor tudunk bármilyen szakpolitikai kérdésről egyeztetni, ha garanciát kapunk arra, hogy a felvidéki magyarokat börtönnel fenyegető jogszabályt Szlovákia hatályon kívül helyezi, illetve ha rögzítik, hogy a jövőben nem kerül sor a felvidéki magyar honfitársaink földjeinek elkobzására a kollektív bűnösségre alapuló Beneš-dekrétumokra hivatkozva" - fejtette ki Magyar a beszélgetés kapcsán írt facebookos státuszban.

A megválasztott magyar kormányfő, aki májusban foglalhatja el a hivatalát megerősítette a szlovák miniszterelnöknek, hogy a Tisza Párt által alakított kormány a magyar-szlovák kapcsolatok erősítésén és a Visegrádi Együttműködés újjáépítésén fog dolgozni, de mindezt meg kell, hogy előzze a fenti kérdések tisztázása és rendezése.

„Hangsúlyoztam Robert Fico számára, hogy a mindenkori magyar kormány számára a legfontosabb prioritás a szlovák-magyar viszonylatban a magyar honfitársaink jogainak védelme. Abban állapodtunk meg, hogy személyesen folytatjuk a tárgyalásokat a soron következő Európai Tanács alkalmával Brüsszelben"

 - zárja beszámolóját Magyar.

Fico: eltérnek az álláspontjaink

A beszélgetés kapcsán megszólalt Robert Fico is, a szlovák miniszterelnök megerősítette a telefon tényét. Fico elmondása szerint gratulált a választás eredményéhez és szlovákiai látogatásra hívta Magyart – a konkrét, egyelőre le nem egyeztetett időpont előtt azonban valóban munkatalálkozót tartanak Brüsszelben.

„Hangsúlyoztam, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok hosszú éveken keresztül nem képezték részét a politikai versenynek és fontos a számomra a szlovákok és magyarok együttélése” – fejtette ki Fico.

A szlovák politikus szerint a hívása egyik fő oka Magyar pozíciójának kipuhatolása volt a Barátság kőolajvezeték megnyitása, valamint az Oroszországgal szembeni energiaszankciók kapcsán indított magyarországi uniós per kapcsán. Minden más témát személyesen tárgyalna át.

„Tekintve, hogy Magyar Péter még hivatalosan nem miniszterelnök, a kérdéseimre csak általános síkon reagált. A beszélgetésből azonban egyértelműen kiderült, hogy a prioritása a Beneš-dekrétumok, amelyben elvi szinten eltér az álláspontunk”

 – zárta a nyilatkozatát Fico.

Magyar Szövetség: Beneš-ügyben nincs kompromisszum

Gubík László szerint Robert Fico és Magyar Péter reakciója a két kormányfő mai telefonos egyeztetését követően megerősítették abban, hogy a szlovák miniszterelnök számára továbbra is fontosabb a jelenlegi kormánykoalíció választóinak elégedettsége, mint a jogbizonytalanság felszámolása és Szlovákia félmillió magyar nemzetiségű polgárának méltósága.

A magyar és a szlovák kormányfők közötti feszültség, valamint a két ország kormánya közötti konfrontációnak a múltban olyan következményei voltak, mint a nyelvtörvény, a dunaszerdahelyi szurkolók elleni rendőri beavatkozás, a kettős állampolgárság körüli huzavona, valamint Malina Hedvig kálváriája, véli Gubík

„Ha ez Robert Ficónak is fontos, akkor a jövőben nem magyarázza félre azt, amit a Beneš-dekrétumok kapcsán mondunk. Mi azt követeljük, hogy állítsák le a Szlovák Földalapnál folyó jogellenes kobzásokat" -  reagált Gubík a beszélgetésre.

A párt szerint ha a két ország harcban áll, annak mindig a magyar közösség issza meg a levét. 

„De gyakran járunk pórul akkor is, amikor a »szomszédi barátság« érdekében a felek egyszerűen nem vesznek tudomást a felvidéki magyarság vállára rakott terhekről. Ebből jelenleg is sok van"

 - fejti ki a magyar párt az állásfoglalásában. Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke  a párt szerint ezekről is tárgyal majd a hét második felében Magyar Péterrel, aki ma telefonon egyeztet szlovák kollégájával, Robert Ficóval. Magyarország leendő kormányfője jelezte, hogy a Gubíkkal tervezett beszélgetés sarkalatos pontját az elnöki dekrétumok alkotják majd.

„A Beneš-dekrétumok kérdésében nincs kompromisszum. A budapesti tárgyaláson is azt az üzenetet tolmácsoljuk, hogy a Szlovák Földalapnál folyó jogtalan, utólagos konfiskációnak nevezett földlopást azonnal le kell állítani. Ezt a politikai döntést Robert Fico még ma megléphetné, ahogy arról is dönthetne, hogy a „lex Beneš” passzus kikerüljön a Büntető törvénykönyvből. A Magyar Szövetség számára a felvidéki magyarok jogbiztonsága nem lehet alku tárgya" - zárul a nyilatkozat.

Ne maradjon le semmiről! Iratkozzon fel Hírlevelünkre!

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?