A következő években új alapokra helyezzük Magyarország vízpolitikáját, a vízmegtartás lesz a magyar vízgazdálkodás alapelve – mondta Magyar Péter magyar miniszterelnök az Országgyűlés keddi ülésén, napirend előtt.
Magyar Péter: Új alapokra helyezzük Magyarország vízpolitikáját
A kormányfő hangsúlyozta: átfogó programot indítanak a víziközmű-hálózat megújítására, hogy megszüntessék azt „az elfogadhatatlan állapotot”, amelyben jelenleg minden negyedik-ötödik liter ivóvíz elvész, mielőtt eljutna az emberekhez. Rendbe teszik a tározókat, hogy az őszi és a téli csapadékból minél többet megőrizhessenek, országos vízmegtartási programot indítanak, fejlesztik az öntözési rendszereket és felkészítik a magyar mezőgazdaságot az egyre gyakoribb és súlyosabb aszályokra – sorolta.
Kifejtette: megalkotják Magyarország új klímatörvényét, amely a tudomány eredményeire épül, és a magyar emberek, valamint a következő nemzedékek biztonságát szolgálja. „A vízügyben ismét a szakértelemé lesz az első szó”: a döntéseket a vízügyi szakemberekkel, a gazdákkal, az önkormányzatokkal és a tudomány képviselőivel együtt hozzák meg – közölte.
Magyar Péter kitért rá: a gazdákat nem hagyják magukra aszály idején, támogatják őket, felkészítik őket az új viszonyokra, bővítik az öntözési lehetőségeket, támogatják a víztakarékos technológiák elterjedését, ösztönzik a talajnedvességet megőrző gazdálkodási módszereket és kiszámítható segítséget nyújtanak azoknak, akik a szélsőséges időjárás miatt szenvednek veszteséget.
„A magyar vidék jövője azon is múlik, képesek vagyunk-e alkalmazkodni a megváltozott éghajlathoz, mert a víz Magyarország egyik legfontosabb stratégiai kincse” – fogalmazott a miniszterelnök.
Magyar Péter kifejtette: az elmúlt napokban „gyilkos hőhullám ejtette foglyul Európát, így Magyarországot is”, soha nem látott hőmérsékleti rekordok dőlnek meg, Európa-szerte emberéletek vannak veszélyben. A helyzet rendkívüli, és most különösen kell figyelni az ivóvízre. Országszerte továbbra sincs érdemi csapadék, a hőség egyszerre terheli az emberek szervezetét, a víziközmű-rendszert, a közlekedést, az egészségügyet, a mezőgazdaságot és az energetikai infrastruktúrát – mondta.
Kiemelte: jelenleg a vízellátásban a legkritikusabb a helyzet, a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) szolgáltatási területén jelenleg is 120 településen van érvényben másodfokú vízkorlátozás. Hétfő reggel Szada lett az első magyar település, ahol a hálózat túlterhelése miatt megszűnt a vezetékes ivóvízellátás. Azonnal intézkedtek, és jelenleg Szadán 8 vízszállító jármű dolgozik, Veresegyházon pedig további lajtoskocsikkal biztosítják az ivóvizet – közölte. Hozzátette: Fejér megyében szintén tartálykocsikkal segítik az ellátást.
A kormányfő azt kérte az emberektől, hogy csak a valóban szükséges vízhasználatra korlátozzák az ivóvízfogyasztást, ne locsoljanak vezetékes ivóvízzel, halasszák el az autómosást, ne töltsenek medencéket. Most azért dolgozunk, hogy elegendő ivóvíz jusson minden családnak, a kórházaknak, az idősotthonoknak, a bölcsődéknek, az iskoláknak, a kritikus intézményeknek – mutatott rá.
Kitért rá: azt kérik az emberektől, hogy a következő két napban vigyázzanak a vízre, takarékoskodjanak a szokásosnál is jobban, segítsenek megőrizni a biztonságos ivóvízellátást.
Ugyanakkor a magyar emberek is kéréssel fordultak a politikához, már hosszú évek óta - idézte fel. Kifejtette: a gazdák azt kérték, hogy vegyék komolyan az aszályt, a vízügyi szakemberek azt kérték, hogy újítsák meg az elöregedett víziközműveket, a települések azt kérték, hogy legyenek fejlesztések, a környezetvédők pedig azt kérték, hogy készüljenek fel a klímaváltozásra. Sokan mondták évről évre, hogy a vízhiány lesz Magyarország egyik legfontosabb megoldandó stratégiai kérdése, és igazuk lett, de „az Orbán-kormány nem hallgatott rájuk” – fogalmazott.
Közölte: az Orbán-kormány nem alkotott valódi klímatörvényt, hanem olyan törvényt fogadtak el, amelyről még az Alkotmánybíróság is kimondta: sérti a jövő nemzedékek jogait, az elővigyázatosság elvét, és nem ad érdemi, valódi választ Magyarország klímavédelmi kihívásaira. Egy éve kötelezte az Országgyűlést a hiányosságok pótlására az Alkotmánybíróság, mégsem alkottak új klímatörvényt – mondta. Hozzáfűzte: a határidő éppen ma jár le.
Magyar Péter azt mondta: hagyták tönkremenni a víziközműveket, évente több mint 17 milliárd forint értékű ivóvíz vész el a hálózatban. Magyarországon átlagosan óránként 10-11 csőtörés van. Tudták, hogy a következő 15 évben csak a víziközművek rendbetételéhez csaknem 4000 milliárd forintra lenne szükség, az előző kormány mégsem végezte a munkáját – jelentette ki.
Arról is beszélt, hogy az előző kormány nem készült fel az aszályra sem, és évtizedeken át azzal a szemlélettel működtették a vízügyet, hogy a vizet minél gyorsabban ki kell vezetni az országból. Az előző kormány nem készítette fel Magyarországot a klímaváltozásra, az egyre súlyosbodó aszályhelyzetre, sőt éveken át még a probléma létezését is tagadták, relativizálták – vélekedett.
Hangsúlyozta: „most itt állunk, és a saját bőrünkön tapasztaljuk, mennyire kellett volna Magyarországnak egy tisztességes, cselekvőképes és hazaszerető kormány, mennyire hiányoznak az önök által ellopott milliárdok, mennyire hiányoznak az önök által elvesztegetett évek, hogy mekkora kincsünk a víz”.
A miniszterelnök azt mondta: a következő napokban minden magyar emberre szükség lesz, „mutassuk meg, hogy mekkora ereje van a nemzeti összefogásnak”. Mutassuk meg, hogy amikor valóban nagy a baj, tudunk vigyázni egymásra, képesek vagyunk lemondani a kényelmünkről – fogalmazott. Hozzátette: „a következő két napban minden takarékos lépés, minden felelős döntés és minden segítő kéz közelebb visz bennünket ahhoz, hogy ezt a rendkívüli helyzetet is átvészeljük együtt egy nemzetként”.
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.