Fico és Gyurcsány találkozója - vitatkozós beszélgetés

Pozsony/Varsó |

<p>Továbbra is elégedetlen Gyurcsány Ferenc azzal, ahogyan a szlovák kormány kezeli a szombati dunaszerdahelyi mérkőzésen történtek kivizsgálását. A magyar kormányfő tegnap Varsóban, a visegrádi miniszterelnökök találkozóján informális megbeszélést tartott Robert Fico szlovák kormányfővel a tárgyalás szünetében. „Vitatkozós beszélgetésünk volt Robert Fico miniszterelnök úrral“ - értékelte a megbeszélést Gyurcsány, és határozott, egyértelmű vizsgálatot kért szlovák kollégájától.</p>

Robert Fico szerint Gyurcsánynak jogában áll úgy érezni, hogy a rendőrség nagyobb erővel lépett fel, mint ahogyan azt a törvények megengedik. Ő a megbeszélésüket „dinamikusnak és nagyon fontosnak“ nevezte, kijelentette azonban, hogy a kormány nem foglalkozik az üggyel. Nem akarja az esetről megkérdezni Robert Kaliňák belügyminisztert sem, szerinte mindent a rendőrségnek kell kivizsgálnia.
„Az, ami Dunaszerdahelyen történt, magyar megítélés szerint elfogadhatatlan: a szurkolók nem helyénvaló, esetleg sértő politikai nézetei nem jogosítják fel a rendőrséget nem igazolható, aránytalan és brutális intézkedésre“ - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Úgy véli, a rendőrségnek bizonyítania kell, hogy a beavatkozás arányban állt a szurkolók magatartásával. Gyurcsány kifogásolta a szlovák kormány hozzáállását a kisebbségekhez is. „Az, amit az elmúlt hónapokban, lassan évek óta látni, arról kezd sokakat és lassan engem is meggyőzni, hogy a nacionalizmus már olyan mértékben fertőzi a szlovák politikát, hogy ilyen eseményekre a politika akaratából vagy akaratán kívül sor kerülhet“ - fogalmazott a miniszterelnök. Robert Fico nem reagált Gyurcsány Ferenc szavaira, azt tanácsolta az újságíróknak, hogy foglalkozzanak inkább a szlovákokat sértő magyarországi transzparensekkel és falfirkákkal.
Gyurcsány szerint azonban Magyarország kormánya az ilyen esetek után folyamatosan nyilvánvalóvá teszi, hogyan viszonyul hozzájuk, és szükség esetén elítéli őket. (lpj)

További részletek az Ú j Szó csütörtöki nyomtatott kiadásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?