Fico egyetért Matovičcsal

matovič fico

Robert Fico, a Smer-SD elnöke, volt kormányfő egyetért Igor Matovičcsal, az OĽaNO elnökével abban, hogy a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom már nem civil kezdeményezés, hanem átalakult politikai szervezetté.

„Egyszerűen Truban és Kiska pártjának ifjúsági szervezete”

- jelentette ki Fico a szociális hálón közzétett videóüzenetében. A Smer elnöke azt állítja, a tavalyi kettős gyilkosság utáni tüntetéseket azért szervezték, hogy megbuktassák a kormányt és előrehozott parlamenti választás kikényszerítésével az ellenzék kerüljön hatalomra.

Matovič kedden (június 23.) azt mondta, a Tisztességes Szlovákiáért Andrej Kiska alakuló pártjának és a Progresszív Szlovákia-Együtt koalíciónak a politikai szervezete.

„Juraj Šeliga ma már Andrej Kiska jobbkeze, beigazolódott, hogy nem csak úgy véletlenül állították le tavaly a legnagyobb tömegtüntetéseket, amelyek ha folytatódnak, biztosan előrehozott választásra kerül sor. Talán csak arról szólt az egész, hogy Andrej Kiskának még nem volt pártja, és államfőként nem léphetett be a politikába”

- jelentette ki az OľaNO elnöke.

Válaszképpen a Tisztességes Szlovákiáért képviselői közölték, mindig is civil kezdeményezésként működtek, és ez így is marad.

„Egyetlen egyszer sem szónokolt politikus a mi tüntetéseinken, és külön figyeltünk arra, hogy a szervezeti struktúráink ne kötődjenek egyetlen párthoz sem. Az összes politikussal elutasítottuk az együttműködést. Juraj Šeliga abban a pillanatban kilépett a szervezőbizottságból, amikor bejelentette, hogy politikai pályára akar lépni”

- írta állásfoglalásában a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?