Fico: Egy olyan valaki, aki ma rács mögött van, nem lehetett hatással a rendőrségre

Pozsony |

Robert Fico, a Smer-SD elnöke szerint egy olyan valaki, aki ma rács mögött van, és gyilkossággal gyanúsítják, nem lehetett hatással a bűnüldöző szervek tevékenységére. Fico ezt a Marian Kočner vállalkozóval kapcsolatos újságírói kérdésekre reagálva jelentette ki szerdán.

Fico nem lát kivetnivalót abban, ha valaki a saját érdekében próbál elérni valamit. „Ha előzetes letartóztatásba kerül az ember, oroszlánként harcol. Ugyanakkor semmit sem ért el, hiszen rács mögött van” – mondta Fico a Marian Kočner és Norbert Bödör közötti állítólagos kommunikációval összefüggésben. A nyilvánosságra került információk szerint a két vállalkozó megkísérelte manipulálni a Marian Kočner ellen folyatott büntetőeljárásokat azáltal, hogy megpróbáltak hatást gyakorolni a bűnüldöző szervekre és egyes bírókra.

A pártelnök hozzátette: a rendőrséget felügyelő szervnek ki kell vizsgálnia, hogy valamelyik nyomozó nem élt-e vissza a hatáskörével. Ugyanakkor össze kell hasonlítani a szóban forgó üzenetek tartalmát azzal, ami a valóságban megtörtént vagy nem történt meg.

Arra a kérdésre, hogy részt fog-e még venni a Bonul cég karácsonyi partiján, azt válaszolta, hogy nem fog úgy tenni, mintha bizonyos személyekkel soha nem találkozott volna. „Jól ismerem a tulajdonost, aki egy idős úr, és semmi köze sincs ahhoz az úrhoz, aki ma a médiában szerepel” – mondta Fico Miroslav Bödörre, Norbert Bödör apjára utalva.

„Azt gondolom, hogy normális, ha egy politikus olyan vállalkozókkal találkozik és kommunikál, akiknek a cégei óriási számú embert alkalmaznak” – zárta a Smer-SD elnöke.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?