Fico cáfolja, hogy az ellene elkövetett merényletről szóló jelentés megírására utasította volt a titkosszolgálatot

Robert Fico merénylet

Robert Fico (Smer) kormányfő nem kért jelentést a Szlovák Információs Szolgálattól (SIS) az ellene elkövetett merénylettel kapcsolatban. Erről szerdai sajtótájékoztatóján nyilatkozott. „Badarság az egész” – mondta a kormányfő.

„Ha bármit is kért valaki az SIS-től, akkor azok az ellenzéki képviselők voltak a szolgálatot felügyelő parlamenti bizottságban” – mondta Fico. Hozzátette, Pavol Gašpar, az SIS igazgatója is megerősítheti, hogy ő nem kért jelentést.

Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter kedden tájékoztatott arról, hogy a kormányfő jogosult személyként tájékoztatást kért az SIS-től egy ellene irányuló lehetséges újabb merénylet kockázatairól, ehhez az általa betöltött tisztségből adódóan joga van. „Egyáltalán nem a május 15-i, nyitrabányai merényletre gondolt” – közölte a minisztérium.

Hozzátette, hogy a parlamentnek szánt jelentést az SIS és a rendőrség az év végig közösen elkészíti, és a törvényi lehetőségek keretei között a nyilvánosság is megismerheti, hogy eloszlassák a májusi merénylettel kapcsolatban terjedő összeesküvés-elméleteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?