Fico: az ellenzék államcsínyt akar

Fico
Pozsony |

Az ellenzék ma bevallotta, hogy nem kevesebbet akar, mint egy államcsínyt. Káoszt akarnak, destabilitást - mondta Robert Fico (Smer-SD) a mai sajtótájékoztatóján.
 

A kormányfő szarkasztikusan jelentette ki, Andrej Kiska köztársasági elnök "egy maffiózót, egy adócsalót és egy brüsszeli mihasznát" választott arra, hogy együtt stabilitást és nyugalmat hozzanak a társadalomba. 

"Ez az a felállás, amelynek stabilitást kellene hoznia? Hétfőn találkozunk a koalíciós partnerekkel, és arról fogunk tárgyalni, hogyan érjük el a stabilitást. Örülök Danko úr ötletének, hogy beszélgessünk semleges terepen, és keressünk megoldásokat erre a bonyolult helyzetre. Emberi és politikai érdekünk is, hogy Kuciak-gyilkosságot kivizsgáljuk."

Kapcsolódó cikkünk

Fico szerint az a kérdése, hogy mi volt a témája Kiska és Soros György találkozójának, nagyon is legitim: "Azért kérdezem, mert a találkozón nem volt jelen sem a kormány, sem a külügyminisztérium, sem pedig a diplomácia képviselője. Éppen ezért van helye annak, hogy rákérdezzünk, miért ment Andrej Kiska New Yorkba. Ne hagyjuk, hogy eltereljenek minket a témától."

Szerinte a köztársasági elnöknek valóban azzal kellene foglalkoznia, amiért az ország szenved. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?