Fico a korrupciót bagatellizálta

Pozsony |

<p>Robert&nbsp;Fico&nbsp;kormányfő szerint megmutatkozott, hogy a jelenlegi koalíciónak nincs alternatívája, Bugár Béla, a Híd elnöke szerint pedig a Bírói Tanács körül kialakult konfliktus sem torkollik koalíciós válságba. Richard Sulík, az ellenzéki SaS elnöke szerint azonban a kormány stabilitásának nagy ára van.&nbsp;</p>

Megjárták ugyan a legnagyobb koalíciós és ellenzéki parlamenti pártok vezetői a TA3 hétvégi vitaműsorának stúdióját, de vitára nem került sor. Robert Fico (Smer), Bugár Béla (Híd), Richard Sulík (SaS) és Veronika Remišová (OĽaNO) egymást követve, magányosan beszélgettek a műsorvezetővel. Fico és Bugár igyekezték hangsúlyozni, hogy a koalícióval és az ország működésével minden rendben, Sulík és Remišová pedig élesen bírálták a kormánypártokat. 

A kormányfő arról beszélt, hogy a jelenlegi kormánynak nincs alternatívája. Szerinte ezt az elmúlt 15 hónap is bizonyította, hiszen gond nélkül levezényelték Szlovákia uniós elnökségét, és konkrét eredményeket is felmutattak, hiszen magas a foglalkoztatottság, és sosem volt még ilyen alacsony a munkanélküliség. 

Bugár: nem üzleteltünk 

Az utóbbi időszakban azonban két ügy is vitát okozott a koalícióban, az RTVS igazgatóválasztása, és a Smer igazságügyi államtitkára, Monika Jankovská jelölése a Bírói Tanácsba – utóbbi miatt a tanácsot a politikai hatásokról megszabadítani akaró Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter lemondással is fenyegetőzött. Bugár szerint azonban az ügy nem fog koalíciós válságba fordulni. „Nem hiszem, hogy ez arról szólna, fenyegetőzött-e lemondással a miniszter, vagy sem, hanem arról, találunk-e megoldást. A miniszter asszony szintén megoldást keres” – mondta Bugár, hozzátéve, ha lesz megegyezés, a Híd be fogja tartani azt. Amennyiben azonban nem egyeznek meg, előfordulhat, hogy Jankovská nem megy át a titkos szavazáson. 

Bugár az RTVS igazgatóválasztásával kapcsolatban is nyilatkozott. Elutasította, hogy a Híd politikai üzlet részeként szavazott volna az általuk addig elfogadhatatlannak tartott Jaroslav Rezníkre a választás második körében. Kizárta, hogy cserébe az általuk javasolt ember tölthette volna be a TASR megüresedett igazgatói posztját. „Azt az újságírót, aki ezt terjeszteni kezdte, bunkósbottal kellene fejbe vágni. Mi ilyen üzleteket nem csinálunk” – állította. 

Van alternatíva? 

Richard Sulík, az ellenzéki SaS elnöke szerint igaz ugyan, hogy a jelenlegi kormány stabil, ám ennek komoly ára van. Szerinte az egyes kormánytagok „ideológiai bukfencekre” kényszerülnek a stabilitás érdekében, és ennek köszönhető az is, hogy Robert Kaliňák (Smer) belügyminiszter továbbra is posztján van, holott lemondására rengeteg ok létezik. Az ellenzéket szerinte nem kell erőnek erejével összetartani, és pártja a Smer és a ĽSNS kivételével a választások után az összes többi párttal potenciálisan együtt tudna működni. 

Veronika Remišová, az OĽaNO képviselője szerint nem igaz, hogy ne lenne alternatívája a jelenlegi kormánynak. Azt mondta, ha így érezné, nem venne részt a mozgalomban. „Igen, el tudjuk képzelni, hogy olyan pártokkal állítsunk fel koalíciót, melyeknek hozzánk hasonlóan nincs oligarcha-háttere, nem finanszírozzák őket érdekcsoportok, és senkinek sem kell visszafizetniük semmit túldrágított megrendelésekkel vagy manipulált tenderekkel” – mondta a műsorban. 

Négy kiló kolbász 

A műsorban szó esett a korrupció elleni harcról is. Fico szerint az ellenzék és a média tehet arról, hogy az emberek úgy érzik, Szlovákiát ellepi a korrupció. „Az ellenzék bizonyítékok nélkül meggyanúsít engem, a média ezt megírja, és ennek hatására érzékelik korruptnak a politikusokat az emberek” – véli a kormányfő. Szerinte az utóbbi időben kormánya sokat tett ezen a téren, hiszen készülőben van a korrupció bejelentőinek védelméről szóló törvény, speciális korrupcióellenes osztályt hoztak létre a kormányhivatalban. 

Veronika Remišová szerint ugyanakkor a korrupció felderítésével és a hatóságok függetlenségével komoly gond van – úgy gondolja, egyeseknek az országban „saját” rendőreik, ügyészeik vannak. A rendőrség és a kormány szerinte hetente büszkélkedik olyan korrupciós ügyek leleplezésével, ahol valakit ajándékkosárral vagy négy kiló kolbásszal fizettek le. „Nagyon veszélyes, ha Robert Ficoés a különleges ügyész azt akarják bebeszélni az embereknek, hogy ezek az ügyek jelentik a legkomolyabb korrupciót. A legkomolyabb korrupció a legfelsőbb posztokon zajlik, ám Robert Kaliňák belügyminiszter szerint nem létezik” – jelentette ki. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?