2005 a Fizika éve, amelyet az UNESCO hirdetett meg, Einstein 1905-ös „csodaévének” centenáriuma apropóján. Einstein ebben az évben közölt cikkei olyan drámai változást hoztak a fizika fejlődésében, hogy úgy döntöttek, erről méltó módon meg kell emlékezni. 2005. április 18-án este Einstein halálának 50.
Fénystaféta, fénytanshow
2005 a Fizika éve, amelyet az UNESCO hirdetett meg, Einstein 1905-ös „csodaévének” centenáriuma apropóján. Einstein ebben az évben közölt cikkei olyan drámai változást hoztak a fizika fejlődésében, hogy úgy döntöttek, erről méltó módon meg kell emlékezni. 2005. április 18-án este Einstein halálának 50. évfordulójára emlékezve az Egyesült Államokban, Princetonban a város fényeit kioltják, majd egy fényjelet indítanak útjára, amelyet stafétaszerűen adnak tovább egymásnak az akció résztvevői, mígnem a fényjel egy nap leforgása alatt ismét viszszaérkezik Princetonba, útján mintegy „bevilágítva” a Földet. Magyarországra Szlovákiából Győrnél és Szerbiából Szegednél érkezik a fényjel várhatóan 21 óra körül. Április 19-én 20 órától távcsöves bemutató lesz a bazilika és a Vármúzeum közötti Szent István téren, és, a fénytan témakörébe eső kísérlettel a Bottyán János Műszaki Szakközépiskola tanárai várják az érdeklődőket.
Párkányból várhatóan 21–21.30 körül érkezik a fényjel, amelyet a Mária Valéria hídon 30 párkányi és 30 esztergomi diák egymás fáklyájának meggyújtásával fog átjuttatni a magyar oldalra. (KGY)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2005. 04.15.
PROGRAMAJÁNLÓ
2005. 04.15.
Esztergommal ismerkedtek
2005. 04.15.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.