Felzárkózó függetlenek Pozsonyban

Pozsony |

<div>Unalmasnak semmiképp sem nevezhetők a szombati választások pozsonyi eredményei. Bár polgármestert váltani csak három kerületben sikerült, a főpolgármesteri poszt egy olyan jelölté lett, akit a felmérések az elmúlt hetekben a harmadik helyre jósoltak.</div><div>&nbsp;</div>

Ivo nyerte a Milánok Ivo Nesrovnal ennek ellenére magabiztosan utasította maga mögé Milan Ftáčnik jelenlegi főpolgármestert, valamint a fő esélyesként jegyzett Milan Kňažkót, aki a márciusi államfőválasztáson szerzett fővárosi támogatottságát próbálta kamatoztatni mostani jelöltségével. Ftáčnik már éjfél után gratulált Nesrovnalnak, Kňažko viszont nem titkolta csalódottságát. Nesrovnallal nincs esélye Pozsonynak a változásra, jegyezte meg. Egyébként mindhárman függetlenként indultak, Ftáčnik a Smer csöndes, Kňažko pedig a KDH szintén nem túl „zajos” támogatásával (egy hete pedig már a legtöbb jobbközép párt beállt mögé). Nesrovnalt kezdetben az SDKÚ indította, a jelölt viszont később kilépett a pártból. Szombati eredményváróján támogatásáról biztosította őt Tatiana Kratochvílová is, akit a Sieť, a Híd, az SaS, és még néhány kisebb jobbközép párt indított az utolsó pillanatban, majd vissza is léptették. Nesrovnal először élettársának és lányának köszönte meg, hogy mellette álltak. „Mirka, Adelka, köszönöm” – jegyezte meg, majd hozzátette, hogy a legnagyobb köszönet a pozsonyiakat illeti. „Pozsony végre olyan város lehet, amilyet a pozsonyiak szeretnének” – bocsátotta előre. A jelölt eddig az SDKÚ és a Híd közös fővárosi frakcióját vezette.  Három új, a többiek maradnak Nesrovnal bombameglepetésnek számító főpolgármesteri győzelme mellett a független jelöltek két jelentősebb fővárosi kerületben is tudtak győzni: Óvárosban és Károlyfaluban. Utóbbiban a Smer polgármesterét váltották le – a kormánypárt nem tud felmutatni komolyabb eredményeket a fővárosban. Koalíciók részeként persze itt-ott sikeresek voltak, például Pozsonypüspökin, ahol a fölényes győzelmet elkönyvelő korábbi polgármester, Ožvald Erzsébet mögé szinte minden létező párt besorakozott. Óvárosban elesett az SDKÚ egyik utolsó bástyája – Táňa Rosová csupán a harmadik helyet szerezte meg. Az új óvárosi polgármester a független Radoslav Števčík, a Pozsonyi újság főszerkesztője lesz, aki csak 25 szavazattal előzte meg a Nova jelöltjét, a jobboldali pártok által támogatott Grendel Gábort. Károlyfaluban Dana Čahojová, a Mi Pozsonyunk Polgári Társulás vezetője lett az új polgármester, megelőzve a sme eddigi polgármesterét, Iveta Hanulíkovát. Pozsonyhidegkúton (Dúbravka) szintén váltottak: a régtől regnáló, és a Smer támogatását is élvező Ján Sandtnert az SDKÚ-s Martin Zaťovič váltja, akit a jobboldali pártok támogattak. A többi városrészben nem született komolyabb meglepetés, nagyrészt maradtak a korábbi városvezetők. Rózsavölgyben (Ružinov) Dušan Pekár, a KDH és a jobboldali pártok által támogatott eddigi polgármester folytathatja, Ligetfaluban Vladimír Bajan, Újvárosban Rudolf Kusý eddigi független polgármester, Récsén pedig a zöldek eddigi polgármestere, Peter Pilinský volt a befutó. Oroszvár, Horvátjárfalu és Dunacsún szintén megtartotta eddigi vezetőit: Dušan Antošt, Pavel Škodlert és Gabriela Ferenčákovát. Dunacsún produkálta a legmagasabb részvételi arányt is a fővárosban: a szavazók 72%-a járult az urnákhoz. Dévényben, Pozsonybesztercén (Záhorská Bystrica) és Pozsonyszőlősőn (Vajnory) szintén az eddigi polgármesterek kaptak bizalmat: a jobbközép koalíciók által favorizált Ľubica Kolková, Jozef Krúpa, valamint az SDKÚ-ból kilépett, és idén már függetlenként indult Ján Mrva.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?