Felújított vonatokkal érkezik a RegioJet

Pozsony |

<p>Beismerte a cseh RegioJet társaság, hogy a március 4-től induló járatain a Pozsony–Komárom vonalon nem új, hanem csak felújított személykocsik közlekednek majd. A társaság azt mondja, sose állította, hogy vadonatúj kocsikat hoz.</p>

Összesen kilenc, Talent típusú kocsit állít forgalomba, gyártási évük 2004, de tavaly teljes műszaki ellenőrzésen és felújításon estek át. Így gyakorlatilag teljesen új kocsikról van szó – állítja a társaság. Aleš Ondrůj, a RegioJet kommunikációs igazgatója elmondta: a vonatokon most javítják a próbaüzem során észlelt hibákat.

Hogy van mit javítani, azt a február végén, újságíróknak tartott próbaúton is tapasztaltuk. A négyes ülések asztalkái kopottak, itt-ott a lakkozás is, némelyik karfa kilazult. A WC minden használat után szivárgott, a víz kifolyt a fülkéből és az utasok lába alatt csordogált. Ezzel együtt a vonatok valóban kényelmesek, olyan komfortot kínálnak, amilyenről eddig a Csallóközben vonatozók nem is álmodtak. A vasúti személykocsikat eddig a német Priegnitzer Bahn társaság használta regionális vonalakon.

A Szlovák Vasúttársaság idáig több mint harmincéves kocsikat üzemeltetett a vonalon. „Jóval drágábban üzemeltették a régi szerelvényeket, mint mi a felújítottakat” – mondta Ondrůj. A RegioJet egyelőre kilenc évre kötött szerződést az üzemeltetésről.

Érsek Árpád (Híd) közlekedési államtitkár elmondta, Csallóköz már nagyon megérdemelte az európai szintű vasúti közlekedést. „Azt kell elérni, hogy az emberek rászokjanak a vonatra, az állomások mellett be kell fejezni néhány parkolót, hogy az autót ott tudják hagyni” – mondta Érsek. Dunaszerdahelyig a vasútállomások peronjait is felújították, a munkálatok folytatódnak Komárom irányában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?