FELMÉRÉS: Pellegrini és Korčok fej fej mellett

Egyre inkább kiéleződik a vita az államfőválasztás előtt Peter Pellegrini és Ivan Korčok között (TASR-felvétel)

Peter Pellegrini (Hlas) házelnök 37,4 százalékkal nyerné az elnökválasztás első fordulóját Ivan Korčok (36,6%) diplomata előtt – derül ki az Ipsos közvélemény-kutató ügynökség Denník N megrendelésére készített felméréséből.

A harmadik helyre Štefan Harabin szorult 11,3 százalékkal, őt Igor Matovič követi 4,3 százalékkal. Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke 2,8 százalékot, Ján Kubiš 2,4-et, Marian Kotleba 1,8 százalékot, míg Andrej Danko, az SNS elnöke mindössze 0,9 százalékot érne el.

A felmérés szerint az elnökválasztás második körét Pellegrini nyerné 53,4 százalékkal, vele szemben Korčokra 47 százalék szavazna.

Azon választók háromnegyede, akik az első körben Harabinra szavaztak, úgy válaszoltak, hogy az elnökválasztás második körében is részt vesznek. 96 százalékuk Pellegrinire kíván szavazni.

Az első fordulóban Igor Matovičra szavazók kétharmada szintén részt vesz a második fordulón is, 80 százalékuk Korčokra szavaz majd. Az első körben Forrót támogatók 80 százaléka voksol a második fordulóban, 60 százalékuk Korčokra.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?