Felmérés: A Híd és az MKP is bekerülne a parlamentbe, az SNS a harmadik

Felmérés: A Híd és az MKP is bekerülne a parlamentbe, az SNS a harmadik

<p>A Szociális Elemzések Ügynökségének (Agentúra sociálnych analýz, ASA) közvélemény-kutatása szerint ha a parlamenti választásokat január lején tartották volna, akkor 8 párt került volna a parlamentbe.</p>

Az ASA kutatása is azt mutatta, hogy a befutó a jelenlegi kormánypárt, a Smer lenne. Robert Fico pártja a szavazatok 38,2 százalékát szerezné meg.

A második helyezett a Radoslav Procházka vezette SIEŤ lenne. Ez a párt 12,5 százalékos eredményt ért el.

A bronzérmes a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) lenne, igaz, ehhez a helyezéshez a 8,4 százalékos eredmény is elegendő volt. Ezzel az Andrej Danko által vezetett nemzetiek hosszú idő után visszatérhetnének a törvényhozásba.

A negyedik helyet, közvetlenül az SNS mögött a Kereszténydemokrata Mozgalom szerezte meg kereken 8 százalékkal. Az ötödik a Híd 6,3 százalékkal, a hatodik pedig az MKP 5,3 százalékkal. Ezzel Berényi József pártja is visszatérhetne a parlamentbe.

Az ASA kutatása szerint a közösen induló Egyszerű Emberek és a NOVA  (OĽaNO - NOVA) is elérné a parlamentbe jutás küszöbét. Igor Matovič (OĽaNO) és Daniel Lipšic (NOVA) így együtt mehetne  törvényhozásba.

Meglepetést is okozott a felmérés, hiszen valamivel a parlamenti küszöb fölé mérték az SDKÚ-t. A Pavol Frešo által vezetett párt 5,1 százalékos eredményt ért el.

A törvényhozásból azonban kimaradna a Szabadság és Szolidaritás pártja (SaS), őket csak a választók 3,5 százaléka támogatja. Házon kívül maradna a Marián Kotleba által vezetett szélsőséges Mi Szlovákiánk Néppárt is (ĽS Naše Slovensko), 2,4 százalék voksolna rájuk.

Részvétel A választásokon egész biztosan részt venne a szavazók 57 százaléka. A fennmaradó 42,7 százalék azt válaszolta, hogy nem megy el, vagy nem tudja még, hogy az urnákhoz járul-e. Azok között, akik biztosan részt vesznek a választásokon, 15,1 százalék még nem döntötte el, kire fog szavazni. A felmérés Az ASA január 5. és január 12. között végezte a kutatást. 1046 nagykorú válaszadót kérdeztek meg. A minta reprezentatív a nem, a kor, a nemzetiség, a végzettség, a településszerkezet, és a megyei lebontás dimenziói szerint. A politikai pártok megnevezése mellett a válaszadóknak a pártok képviselőinek nevét is elmondták a kérdezőbiztosok. A válaszadóknak felsoroltak 23 pártot, ezek közül kellett kiválasztaniuk, kire szavaznának. A felsorolásban a pártok sorszámát sorsolással döntötték el.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?