Felmérés: A gazdasági fejlődést tekintve optimista a lakosság

Pozsony |

Szlovákia lakossága optimistább a gazdaság működését tekintve, mint tíz éve, 2009-ben volt, a többség szerint azonban a demokrácia működése romlott úgy Szlovákiában, mint az Európai Unióban. Mindez a Focus ügynökség június közepén végzett közvélemény-kutatásának eredményeiből derül ki.

2009-ben a lakosság közel 80 százaléka vélte úgy, hogy a következő három évben jelentős mértékben romlani fog a gazdasági helyzet Szlovákiában. 2019-ben csak 28 százaléknyian gondolják ezt.

A demokrácia működésével 2009-ben a lakosság 42 százaléka volt inkább elégedett, vagy teljes mértékben elégedett, ma az arányuk csupán 7 százalék.

„Ez is mutatja, hogy ha gazdasági szempontból elégedettek az emberek, az nem jelenti automatikusan azt is, hogy a demokrácia működésével is elégedettek, ez nem függ össze egymással” - jelentette ki a felmérés eredményei kapcsán Oľga Gyárfášová szociológus.

Az Európai Unió demokratikus működésével is sokkal elégedetlenebb a lakosság. 2009-ben összesen 35 százalékot tett ki az elégedetlenek, vagy teljes mértékben elégedetlenek aránya, 15 százaléknyian pedig nem tudták megítélni a helyzetet. Most az elégedetlenek aránya majdnem 60 százalék, és 8 százaléknyian nem tudtak válaszolni erre a kérdésre.

A szociológus szerint azonban nem biztos, hogy ezeket az arányokat teljes mértékben negatívan kell értékelni. „Részben annak számlájára is írható az eredmény, hogy sokkal több szlovákiai polgár érdeklődök az után, hogyan is működik az EU. Hogy elégedetlenek a demokrácia működésével, az egyben azt is jelenti, hogy sokkal többen vannak ma azok, akiket érdekel az unió működése és a demokrácia állapota. Többen alakították ki saját álláspontjukat, mint korábban, és ez azt is eredményezi, hogy több az elégedetlen ember” - véli Gyárfášová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?