Újabb személy épült fel a koronavírusból Szlovákiában

Marek Krajčí
Pozsony |

Már három beteg gyógyult ki Szlovákiában a COVID-19 betegségből – közölte az örömhírt Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter kedden, a kormányülés előtt.

A 39 éves férfi a Zólyomi járásból származik, és a besztercebányai kórházban kezelték.

A miniszter arról is beszámolt, hogy enyhe javulás tapasztalható a súlyos szövődményekkel küszködő, magas kockázatú csoporthoz tartozó betegek állapotában is. Krajčí kijelentette, nem ért egyet az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) azzal az álláspontjával, miszerint a szájmaszk viselése nem véd meg garantáltan a fertőzéstől, ezért csak a betegeknek kell maszkot viselniük.

„Az a véleményem, hogy mindenkinek viselnie kell a maszkot, mert azzal, ha mind hordjuk, csökkentjük a fertőzés továbbterjedésének veszélyét”

– mondta az egészségügyi tárca vezetője.

A miniszter tájékoztatása szerint a kormány azon dolgozik, hogy minél több helyet legyen lehetőség a teszt elvégzésére, továbbá megtiltaná, hogy magánszemélyeknek adjanak el lélegeztetőgépet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?