Közélet

Indulhat a per a Sátor-banda ellen

Pozsony | A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze január 12-én, pénteken vádat emelt egy bűnbanda 14 tagja ellen, akik főleg Dunaszerdahelyen tevékenykedtek.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. január 14. 09:51

Frissítve
rendőr kommandó
- Képarchívum, illusztráció

"A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze január 12-én vádat emelt a Specializált Büntetőbíróságon N. Zsolt és társai ellen. Összesen 14 vádlottról és 13 bűncselekményről van szó.  Az ügyész bűnszervezet alapításának, kiépítésének és támogatásának bűncselekménye, szándékos emberölés különösen súlyos bűncselekménye, gyilkosság, hamis vád bűncselekménye és más bűncselekmények miatt emelt vádat" - tájékoztatta a TASR hírügynökséget Jana Tökölyová, az ÚŠP szóvivője. 

Elmondása szerint a Sátor-bűnbandáról van szó, amely 1999 és 2010 között főleg Dunaszerdahelyen, a Galántai és a Komáromi járásban, de más szlovákiai régiókban és Magyarországon is tevékenykedett.

Ezzel az utóbbi évek egyik legnagyobb maffiapere indulhat el nemsokára, a maffiózóknak nagyon komoly bűncselekményeket olvasnak majd a fejére a bíróságon.

"A vádiratban kilenc meggyilkolt személy szerepel. Köztük strómanok, akik segítségével a jogosulatlan áfa-visszaigényléseket hajtották végre, rajtuk kívül a bűnszervezet és egy konkurens bűnbanda tagjai is. A vádlottak között szerepel Boris D., a rendőrség egy volt magas beosztású tisztje, aki információkkal látta el a szóban forgó bűnszervezetet" - tette hozzá a szóvivő. 

A vizsgálati akta 72 kötetet és több mint 20 ezer oldalt tesz ki.

Jelenleg hat személy van előzetes letartóztatásban.

Sátor Lajos, aki már a 90-es években főszereplője volt a dunaszerdahelyi maffia ámokfutásának, nincs a vádlottak sorában – s már nem is lehet. A Pápay-klán bukása után ugyan ő és bandája vette át az irányítást Dunaszerdahelyen, ám röviddel ezután forró lett a lába alatt a talaj, és menekülni kényszerült, egy ideig Magyarországon rejtőzött. Végül 2016-ban derült ki, mi lett vele: a gyanú szerint 2010 végén saját egykori emberei gyilkolták meg a Dunaszerdahelyi járásbeli Csótfán. Holttestét is ott ásták el, ám gyilkosai – akik állítólag attól tartottak, hogy a rendőrség nyomon van – hónapokkal később kihantolták, és egyik feltételezett gyilkosának, Z. Ferencnek csicsói telkén újra elásták.

A vádlottak között ugyanakkor ott van a Csonti néven ismert N. Zsolt, aki annak idején kereket oldott, amikor a rendőrség a Húsdaráló fedőnevű akció során letartóztatta a Sátor-banda tíz tagját. Csonti hosszú ideig rejtőzött egy Felsővámos melletti erdőben, ám a NAKA kommandós egységei végül elfogták. N. Zsoltnak szinte az összes, a Sátor-bandához kapcsolható gyilkosságban benne lehetett a keze – amellett, hogy maga is gyilkolt, részt vehetett Reisz Andor feldarabolt, ledarált holttestének eltüntetésében. (fm, kk, TASR)

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
caputova

Öt magyar professzort is kinevezett az államfő

Pellegrini

Pellegrini felszólította Gröhlinget, hogy viselkedjen „férfiként”

DAC női kézilabda

Az első hatba kerülés a célja a DAC női kézilabdacsapatának

koronavírus

A legtöbb esetben Csehországból hozták be a vírust Szlovákiába

Ľuboš Blaha

Holokauszttagadással gyanúsítja a NAKA Blahát

has hasfájás emésztés iluusztráció

Fáradtság, hasfájás, sárga bőr...

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.