Faji és nemi diszkrimináció miatt tettek panaszt az ENSZ-nél

Pozsony |

<p>Az utóbbi egy évben 2, összesen pedig idáig 13 egyéni panaszt nyújtottak be Szlovákiával szemben az emberi jogok és alapvető szabadságok betartását felügyelő ENSZ-bizottságoknál, derül ki a külügyminisztérium jelentéséből.</p>

2013. november 13-án a nők diszkriminálásának megszüntetésével foglalkozó bizottsághoz érkezett beadványban egy hölgy nehezményezte, hogy sérült a munkához való joga, és hátrányos megkülönböztetésben volt része. „Szlovákiának 2014. szeptember 29-ig kell állást foglalnia az ügyben” – szögezte le a külügyminisztérium. A második beadványt a faji alapú diszkriminációval foglalkozó testületnek címezték. A panaszos idén áprilisban nehezményezte, hogy hátrányos megkülönböztetésben volt része, ráadásul az illetékesek sem biztosítottak számára megfelelő jogorvoslatot faji származása miatt. „Jelenleg folyamatban van Szlovákia állásfoglalásának az előkészítése” – derül ki a külügyminisztérium jelentéséből.

Az első szlovákiai beadványt 1995-ben regisztrálták a nemzetközi szervezetnél, s az elmúlt csaknem 20 év alatt mindössze négyet minősítettek elfogadhatónak, s ez alapján vizsgálat is indult. A négyből végül 3 esetben állapítottak meg jogsértést. „Amennyiben valamelyik ENSZ-bizottság kimondja, hogy az adott egyezmény bizonyos cikkelyeit megsértették, rendszerint az érintett országnak javasolja az észlelt hiányosságok eltávolítását, valamint a hasonló jogtiprások jövőbeli megelőzését” – magyarázza a külügyi tárca, ugyanakkor leszögezi: az ENSZ-bizottságok döntései nem hasonlítanak a bírósági ítéletekhez, azaz jogilag nem kötelező érvényűek, az adott ország számára mindössze ajánlások, melyek végrehajtását nem lehet kikényszeríteni. Janka Debrecéniová, a Polgár, Demokrácia és Felelősség emberjogi szervezet igazgató-helyettese elismerte, az ajánlások meg nem valósításáért valóban nem fenyegetnek szankciók, a nemzetközi ígéret be nem tartása azonban szerinte üzenet a külföld felé arról, hogy Szlovákia hogyan viszonyul az emberi jogokhoz és a nemzetközi egyezményekhez, melyek ráadásul előnyt élveznek a hazai törvényekkel szemben. Úgyhogy az ajánlásokat szerinte teljesíteni kell.

Az emberi jogok terén Szlovákia 7 ENSZ-egyezményhez csatlakozott, s ezek alapján időről időre ellenőrzik a szerződésekben lefektetett kötelezettségek tiszteletben tartását. A konkrét egyezmény betartását felügyelő nemzetközi bizottsághoz egyének, csoportok, civil szervezetek egyaránt fordulhatnak panasszal. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?