Ezüst pillanatok

Az interjú a kíváncsiság műfaja. Az ismert személyiségek éppen attól lesznek titokzatossá, hogy híressé váltak, vagyis valamit másképp csináltak (csinálnak), mint halandó embertársaik. Az interjúkészítő pedig pontosan erre a másképpre kérdez rá a kíváncsiskodók közössége nevében (is). Munkája nem könnyű; előbb a körültekintő adatgyűjtés, az interjúalany meggyőzése, majd a célra (titok nyitjára) vezető kérdések megfogalmazása, a válaszok rögzítése, utómunkák... Kiszolgáltatott is az interjúkészítő, nemcsak alanya kénye-kedvének-szeszélyeinek van kitéve, hanem alkalmazkodnia kell az adott sajtótermékhez, melyben beszélgetését hozzáférhetővé akarja tenni, igazodnia befogadói elvárásokhoz, határidőkhöz, egyéb határokhoz (egészséges, inspiráló provokálás vagy vájkálás, pofátlan turkálás, kutakodás…)

Cs. Liszka Györgyi évek óta vállalkozik erre a fáradságos, ám rendkívül érdekes munkára. Nemrég az ínyenc kíváncsiskodókat egy interjúkötettel lepte meg (a műfaji megnevezés pontosításra szorul, lásd az alábbiakban). A bevezetésből az derül ki, hogy ezek a költőkkel, írókkal folytatott beszélgetések az Új Nő számára készültek, a lapban viszont terjedelmi okokból csak töredékeikben jelentek meg. Ám az évek múlásával is izgalmasnak, frissnek tűntek. Kötetbe rendezve pedig bizonyosan tovább is élnek majd, hiszen hozzáférhetőbbé váltak, köszönve a Nap Kiadónak.

A nyolc kérdezett szépíró közös tulajdonsága (azon túl, hogy valamennyi férfi), hogy Cs. Liszka Györgyi kedves szerzői. Egészen pontosan: szerettei. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a kérdésekbe belefonódó tisztelet és az utóbbi időben oly kevéssé vállalt (vagy szándékoltan szemérmesen titkolt) olvasói rajongás fellazítja a beszélgetőtársakat, még azt is, aki előbb vonakodott a nyilvánosságra lépés ezen formájától. Sajátos következményképpen végig könnyed és eleven élőbeszédhelyzet jellemzi a kötetet. (Ebben nagyon eltér a — jobb híján — levélinterjúnak nevezhető beszélgetésektől; a papíron küldött kérdésekre hosszas bíbelődés után magányosan fogalmazott válaszok precizitása elfedhet lényeges vonásokat…) Ebbe a fesztelen párbeszédhelyzetbe pedig hallgatóként ugyan, de egyenrangú partnerként léphet az olvasó. Függetlenül attól, hogy szépirodalommal foglalkozó szakemberről vagy egyszerűen szépirodalmat kedvelő olvasóról van-e szó. A kérdező ugyanis csak látszólag fogalmaz szokványos kérdéseket gyerekkorról, indíttatásról, nőkhöz, családhoz fűződő viszonyról (nemcsak női magazinos kérdések ezek persze), közben nagyon tudatosan, ám rafinált finomsággal (de azért nem orránál fogva) vezeti egy-egy kedves szerzőjét írói műhelyzugokba, sőt akár ars poetica-mélységekbe, hogy a spontán válaszokon akár maguk a kérdezettek is meglepődjenek.

A kötetnek kétfajta ritmusa van, a külső és belső szerkesztésből eredően. A külső: a beszélgetéseket egy rövid felvezető szöveg előzi meg. Változatos szövegek ezek, mert akad közöttük lexikonszócikk-szerű adatsor a szerzőről, egyfajta munkarajz, a kérdező személyes olvasói élménye régi naplórészlettel illusztrálva vagy éppen az interjút megelőző hangulatvázlat helyszínrajzzal. Ezután jön a beszélgetés szövege. Majd — interjúköteteknél nem szokványos módon — versek, prózai szövegek következnek a kérdezett tollából.

Cs. Liszka Györgyi kedves szövegei: szerettei. (Itt lép be olvasóként.) Miniantológia — mondani sem kell: jó ízléssel válogatott, fontos szövegek. Meg aztán előzékenység az olvasóval: nem kell odafáradnia könyvespolcához (ez azért ideális eset), elrohannia a legközelebbi könyvesboltba vagy felhívnia könyvklubját, hogy az interjúban elhangzottaktól felcsigázva, beszerezve a szóban forgó könyveket, máris szépirodalmi szövegekkel tegye teljessé az élményt. (Bizonyára némi olvasásra bíró szándék is megbújik itt, a szövegválogató kézen fogja az olvasót, emlékezteti régi olvasmányokra, felhívja a figyelmét elmulasztott dolgokra, újdonságokra… Lelkes olvasókban állítólag úgysem igen bővelkedünk az utóbbi időben.) A külső ritmus egyetlen esetben módosul: az Esterházy Péterrel folytatott beszélgetés előzménye (vagy akár felvezető szövege) következtében. Novellaszerű interjúparódiát olvashatunk itt, amiből az derül ki, hogy Cs. Liszka Györgyi nemcsak éles szemű és érző olvasó, jó kérdező, hanem — ráadásul — jó író is alighanem, csak szerényen titkolja. (Reméljük, nem sokáig.)

A kötet belső ritmusát a kérdések adják; indításul a gyermekkorra, eszmélésre vonatkoznak, a hétköznapok, a család jelenére tapintanak — emberi közelbe hozzák az alkotót, a szakmai rész pedig olvasmányossá válik abba a magánéleti meghittségbe ágyazva, amely a kérdezett személyiség és valamenynyi kíváncsiskodó (olvasó) számára közös.

A ritmus, a rendszer természetesen nem merevíti meg a könyv fejezeteit. Már csak azért sem, mert a kérdezettek nagyon különböző alkatú emberek, másképp reagálnak az azonos kérdésekre, vagy a szövegkörnyezet viszi más irányba a válaszokat. Az olvasó tehát ismerősen és jól tájékozódhat a könyvben, ugyanakkor a gyönyörködtető változatosság mindig a meglepetés erejével hat és ösztönöz újra- és továbbolvasásra. A szerzőkről készült fotók mellé pedig vízjelként íróportrékat kapunk a javából!

Az ezüstszálra fűzött beszélgetések Bereck Józseffel, Hizsnyai Zoltánnal, Bettes Istvánnal, Grendel Lajossal, Esterházy Péterrel, Tőzsér Árpáddal, Barak Lászlóval és Varró Dániellel készültek.

Cs. Liszka Györgyiről még annyit: az olvasói rajongás (mely olykor finoman provokatív) és tisztelet (mely precízen következetes) mellett rendkívüli alázat is jellemzi. Nem próbálja erőnek erejével vezetni a beszélgetést, nem igyekszik villogni az előtérben (egyszerűen személyesen viszont nagyon is jelen van). Hanem biztosan és magabiztosan: eszköz (kíván lenni, ahogy ezt az egyik beszélgetésben amúgy — nem — véletlenül megfogalmazza), hogy a költők, írók megmutatkozzanak — egy kicsit másképp, pontosabban mégis hasonlóképp, mint szépírói szövegeikben. N. Tóth Anikó