Európa-szerte 15 százalékkal csökkent a gázfogyasztás, Szlovákiában nőtt

gáz k

Az elmúlt öt év átlagához képest szeptemberben 15 százalékkal, augusztusban pedig 14 százalékkal csökkent a gázfogyasztás az Európai Unión belül – közölte az Eurostat európai statisztikai hivatal. Az unió mindössze három államában nőtt a gázfogyasztás: ezek közül is Szlovákiában volt a legjelentősebb mértékű.

Az uniós tagállamok júliusban megállapodtak abban, hogy 2022 augusztusa és 2023 márciusa között önkéntesen 15 százalékkal csökkentik a gázfogyasztást. Ennek oka az ukrajnai háborúval kapcsolatos esetleges téli gázhiány miatti aggodalom volt.

Európa összes tagállama közül csupán három országban nőtt a gázfogyasztás: az öt évvel ezelőtti átlaghoz képest Szlovákiában +5,5 százalékkal, Írországban +2,1 százalékkal, Spanyolországban pedig +0,9 százalékkal használtak el több gázt.

A nagymértékű gázhiány vagy a kiugróan nagy gázigény magas kockázata esetén az Európai Bizottság – valamennyi tagállammal egyeztetve – az ellátás biztonsága érdekében uniós szükségállapotot hirdethet, ami azt jelentené, hogy a gázfogyasztás csökkentése már nem önkéntes, hanem kötelező jellegű lenne.

(aktuality.sk, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?