EU: lassan erősödő bizalom

Az Európai Unió a Nobel-békedíj idei kitüntetettje
Pozsony. |

Szlovákiában a többség még mindig bizalmatlan az EU intézményeivel szemben – derült ki az Eurobarometer legújabb felméréséből. A legtöbb megkérdezett az unió egyik legnagyobb problémájának még mindig a migrációt tartja, hazai viszonylatban azonban inkább gazdasági témák miatt aggódnak.

Az Eurobarometer júniusi közvélemény-kutatásából kiderül, hogy Szlovákia lakosságának 46 százaléka nem bízik az Európai Unióban. Ezzel szemben a megkérdezettek 44 százaléka véli úgy, hogy az unió igenis megbízható, 10 százalék pedig nem tudott állást foglalni a kérdésben. Szlovákia ezekkel az eredményekkel pontosan tükrözi az EU-s átlagot.

Ezzel az eredménnyel hátulról a hatodik helyen állunk, csak Olaszországban (37%), Csehországban (36%), Franciaországban (33%), Görögországban (32%) és Nagy-Britanniában (29%) bíznak kevesebben az EU-ban, mint nálunk. A szomszédos országok közül csak a csehek vannak mögöttünk, Magyarországon a megkérdezettek 55 százaléka, Lengyelországban az 54 százaléka, Ausztriában pedig az 52 százaléka vélekedik pozitívan az unióról.

Rácz Orsolya, a Globsec intézet elemzője úgy véli, hogy Szlovákiában az emberek még mindig túlságosan távolinak érzik a brüsszeli és a strasbourgi intézményeket. „Az emberek nem ismerik ezeket az intézményeket, nem értik a működésüket, és emiatt sajnos bizalmatlanok is. Egyébként ez már egy régóta fennálló probléma, ezért az EU különféle információs kampányokkal igyekszik közelebb hozni az embereket az unió működéséhez” – fogalmazott Rácz. Szerinte a bizalmatlanság kialakulásában szerepük van az euroszkeptikus és a nacionalista pártoknak is, akik az EU ellen hangolják az embereket. „Ezek a pártok ugyan minden uniós tagországban jelen vannak, de más-más módon érezhető a hatásuk. Nálunk talán azért ennyire erős a befolyásuk, mert Szlovákia viszonylag új tagországnak számít a nyugati országokhoz képest” – vélekedett a Globsec elemzője.

A korábbi felmérésekkel összevetve viszont kiderül, hogy lassan erősödik a bizalom az EU iránt. A tavaly novemberben készített felmérésben ugyanis a válaszadók 43 százaléka bízott az unióban, vagyis egy százalékponttal kevesebb, mint idén. Ugyanakkor 47 százalék volt bizalmatlan. 
 

A hazai még rosszabb

Rácz Orsolya, a Globsec intézet elemzője szerint a javuló tendencia egyik megnyilvánulása az idei európai parlamenti választás. „Az öt évvel ezelőtti választáson Szlovákia produkálta a legalacsonyabb részvételi arányt. Idén már jelentősen javult a részvétel, de más országokhoz képest sajnos így is elég alacsony volt. A javuló tendencia talán annak is köszönhető, hogy Szlovákiában megjelentek új politikai erők, amelyek egy kicsit megmozgatták a szavazókat” – magyarázta lapunknak a szakember.

A felmérés eredményei viszont azt mutatják, hogy még így is jobban bízunk az EU-ban, mint saját politikai intézményeinkben. A szlovákiai válaszadók mindössze 29 százaléka tartja megbízhatónak a kormányt, és mindössze 27 százaléka a parlamentet. Az EU-ban az emberek átlagban 34 százalékban bíznak saját nemzeti kormányukban és parlamentjükben. 

Félünk a migrációtól

Az elemzés adatai szerint a szlovákiai válaszadók az EU jelenlegi legnagyobb problémájának a migrációt tartják. A megkérdezettek 35 százaléka választotta ezt a lehetőséget. A második legnagyobb gondnak a terrorizmust jelölték meg, 20 százalék vélekedik így. Ezt követi az áremelkedés (18%), az államháztartás állapota (18%) és a bűnözés (15%). A klímaváltozást a megkérdezettek mindössze 14 százaléka nevezte a legnagyobb gondnak.

Rácz Orsolya szerint ez azért van így, mert a migráció következményei jelenleg még kézzelfoghatóbbnak tűnnek Szlovákia lakossága számára, mint például a globális felmelegedés következményei. „A migrációval kapcsolatos aggodalom nem meglepő, hiszen már az előző években is ezt tartották az emberek a legnagyobb gondnak. A klímaváltozás viszonylag új téma, még nem alakult ki róla a kellő társadalmi diskurzus, ezért az emberek nem is érzik olyan égetőnek a problémát. A migráció pedig olyan téma, mely erősen megragadt a köztudatban, és még továbbra is folyamatosan záporozik az emberek felé. Egyébként azt is hozzá kell tenni, hogy az EU-ban még mindig vannak kihívások a migrációs válságot illetően” – magyarázta lapunknak a Globsec elemzője.

Gondok a megélhetéssel

A hazai problémákról azonban máshogy gondolkodunk. Szlovákia legnagyobb problémájának ugyanis nem a migrációt, hanem a megélhetést és az egészségügyi biztonságot tartjuk. Előbbit a megkérdezettek 37 százaléka, utóbbit pedig a 36 százaléka jelölte meg. Továbbá gondnak tartjuk az ország gazdasági helyzetét (17%) és a munkanélküliséget (14%) is. A migrációt a válaszadók 7 százaléka tartja Szlovákia legnagyobb problémájának.

Az ország gazdasági fejlődésével kapcsolatban a többség optimista. A szakemberek ugyan arra figyelmeztetnek, hogy az EU gazdasági fejlődése a jövőben lassulni fog, a válaszadók 53 százaléka ennek ellenére úgy gondolja, hogy a gazdasági lassulás munkaerőpiacra kifejtett hatása már elérte a csúcsát, és mindössze 35 százaléka véli úgy, hogy a java még csak most jön. A válaszadók 12 százaléka nem tudott állást foglalni a kérdésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?