Pozsony. A szülőktől kapott nevet a legtöbben életük végéig viselik, azonban nem mindig örülnek neki. Nem is könnyű annak, akit Para Zoltánnak, Pop Simonnak vagy Teás K. Annának hívnak.
„A gyerekek figyelmét semmi nem kerüli el.
Eszmeraldák és Jessicák a játszótéren
„A gyerekek figyelmét semmi nem kerüli el. Árgus szemekkel figyelik egymást, s ha valami különöset, egyedit vesznek észre a másikon, szívesen alkotnak belőle gúnynevet vagy legalábbis becenevet. Természetesen arra is lecsapnak, ha magának a névnek van valamilyen értelme. Egy-egy vezetéknév alaposan megkeserítheti a felnőttek életét is, hiszen nevünket gyakran használjuk, s rögtön a bemutatkozásnál bizonyos képet alakíthat ki rólunk” – állítja Hadas Katalin pszichológus.
A névdivat nagyon színes, soha nem használtak annyi nevet, mint ma. A szülők időről időre felfedeznek egy-egy keresztnevet, ha pedig már túl sokan viselik, újak bukkannak fel. A választást, érdekes módon, a szülők műveltsége is befolyásolja. A magasabb végzettségűek nem a különös, idegen neveket keresik, inkább a klasszikus utóneveket részesítik előnyben, ha azok éppen nem divatosak. A televízió hatására egyre többen nevezik el csemetéiket színészekről vagy szereplőkről. Nem ritka, hogy az utcán Szamantát, Eszmeraldát kiáltanak gyermekük után az anyukák. Ha új sorozat kerül a képernyőre, új nevek jönnek divatba.
„Az első benyomás mindig erős, sokáig megmarad az emlékezetünkben – magyarázta lapunknak Hadas Katalin. – Ha például valaki úgy mutatkozik be, hogy Büdös vagyok, agyunk előszedi e szóhoz kapcsolódó információit, s még a szagot is érezzük. Mást vált ki belőlünk, ha azt halljuk, hogy Szép vagy Kedves vagyok. A személy lehet nem túl jó megjelenésű vagy faragatlan, a szó hallatán mégis kellemes élmények idéződnek fel bennünk, és ezt első hallásra akaratlanul is hozzácsatoljuk az illetőhöz.”
A szakemberek szerint jó lenne, ha a szülők nem feledkeznének meg arról, hogy gyermekeiket nem elnevezni kell, hanem nevet kell nekik adni. Mégpedig úgy, hogy méltósággal viselhessék egész életük során. Aligha lehet tekintélye annak, aki így mutatkozik be: Erdei Őzike vagyok. (dem)
Harminc év alatt nyolcszáz új név
Magyarországon 1971-ben 1827 keresztnevet tartottak számon, harminc év alatt 800 keresztnévvel bővült a jegyzék. A leánynevek színesebbek, a fiúnevek divatja lassabban változik. Manapság már nem divat, hogy egy leány az anyuka nevét viselje, míg a fiúk esetében egyáltalán nem szokatlan, hogy apjukról nevezik el őket. A névadás szabálya, hogy a keresztnév valamilyen fontos értéket jelenít meg. A keresztnevek ma is gyakran istenséghez való kötődésre, békére, harcra vagy dicsőségre utalnak. Régen más neveket adtak városon és vidéken, számított a társadalmi helyzet, sőt a család vallása is. ĺgy terjedtek el a Mária, Terézia, Rozália, Julianna mint keresztény nevek, míg a Piroska vagy Ágnes református névként jelent meg. (d)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.