Esterházy János-emléknapok Szlovákiában

Pozsony |

<p>Esterházy János-emléknapok kezdődtek kedden este Pozsonyban. A rendezvény-sorozatot a pozsonyi magyar nagykövetség, a magyar kulturális intézet, valamint az Esterházy János Polgári Társulás szervezte meg közösen.</p>

A nyitórendezvényen a pozsonyi magyar kulturális központban bemutatták Molnár Imre Kegyelem életfogytig című könyvének szlovák fordítását. A szlovákiai magyarság két világháború közti politikai vezetőjének életútját, történelmi szerepét, amely az ötvenes években a morvaországi Mírov börtönben ért tragikus véget,  Frantisek Miklosko, a szlovák parlament volt elnöke méltatta.
A résztvevők megtekinthették az Hommage á Esterházy kiállítást, amely a Pozsonyi Magyar Galéria művészeinek alkotásaiból nyílt meg az intézetben.
Pénteken ugyancsak Pozsonyban bemutatják "Az üldözöttek védelmében" című Esterházyról készített dokumentumfilmet, több rendezvényre viszont Szlovákia más vidékein kerül sor. Szombaton a mátyusföldi Alsószeliben a helyi katolikus templomban Boráros Imre színművész bemutatja az Esterházy monodrámát. Március 13-án Nyitraújlakon, a néhai gróf szülőhelyén a katolikus templomban háromnyelvű - szlovák-magyar-lengyel - emléktáblát avatnak fel Esterházy János tiszteletére. A szentmisét a nyitrai püspöki helynök, Durco Zoltán celebrálja. Március 14-én Kassán köztéri szobrot állítanak Esterházy Jánosnak.
A szlovákiai rendezvények a magyar Országgyűlés Esterházy-emléküléséhez kapcsolódnak.
Az 1901-ben magyar apától és lengyel anyától született Esterházy János a felvidéki magyarság szellemi vezetőjeként 1944-ben zsidók, csehek, szlovákok, lengyelek százainak segített a szökésben. Magyarország 1944 márciusi német megszállása ellen memorandumban tiltakozott. A horogkeresztesek rövid időre internálták, a német titkosszolgálat, a Gestapo körözte.
A második világháború után a Szovjetunióba hurcolták, majd koholt vádak alapján tíz év kényszermunkára ítélték, és Szibériába vitték. Közben Pozsonyban 1947. szeptember 16-án halálra ítélték. A szovjet hatóságok 1949-ben kiadták a csehszlovák hatóságoknak. Elnöki kegyelemben részesült, halálos ítéletét életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták.
Csehszlovákia majdnem minden börtönében raboskodott, 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönben halt meg. A börtönparancsnok akkor nem adta ki hamvait a családnak. Néhány éve derült csak ki, hogy az Esterházy hamvait tartalmazó urna egy prágai köztemetőben lett elhantolva jeltelen közös sírban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?