Értelmetlen, zsákutcába vezető vita

Pozsony. Nem hajlandó tovább részt venni a Magyar Koalíció Pártja a státustörvényről folyó értelmetlen, meddő, zsákutcába vezető vitában. „Szeretnénk ebből kimaradni, nem lenne jó, ha kiéleződne a helyzet a szlovák és a magyar nemzetiségűek között.

Pozsony. Nem hajlandó tovább részt venni a Magyar Koalíció Pártja a státustörvényről folyó értelmetlen, meddő, zsákutcába vezető vitában. „Szeretnénk ebből kimaradni, nem lenne jó, ha kiéleződne a helyzet a szlovák és a magyar nemzetiségűek között. A kérdés rendezése kizárólag a kormányra és a szlovák diplomáciára tartozik” – tolmácsolta az MKP álláspontját Duka Zólyomi Árpád. A párt elnökhelyettese felszólította a kormányfőt, a külügyminisztériumot és a koalíciós partnereket: vetkezzék le félelmüket, előítéleteiket és görcsös hozzáállásukat; pontosan, cikkelyekre lebontva nevezzék néven a kifogásokat, ésszerűen törekedjenek konszenzusra, és az egész értelmetlen ügyet minél hamarabb zárják le. Duka Zólyomi szerint jószomszédi kapcsolatainkat Magyarországgal nem lehet elrontani, és nem azért nem kapunk esetleg meghívót a NATO-ba, mert Magyarország megvétózná felvételünket, hiszen többször biztosította Szlovákiát támogatásáról, hanem esetleg a szövetségnek nem „kell” majd egy kompromisszumra és megegyezésre képtelen ország. Meggyőződése szerint a magyar fél kész kompromisszumot kötni. „A szlovákiai magyaroknak nincs okuk a félelemre, nyugodtan kiválthatják a magyarigazolványt. Ez valóban az együvé tartozás szimbóluma, bár a magyar fél kicsit tapintatosabban közelíthetne a kérdéshez. Ettől függetlenül senkin nem torolhatják meg az igazolvány kiváltását. A kedvezményeket lehet igényelni, ezeket egy alapítványi rendszeren keresztül fogják megítélni, ami jogilag teljesen rendben van. Az már részkérdés, hogy a támogatást csak Magyarországon lehet-e majd felvenni” – hangsúlyozta az Új Szónak. Hozzátette: a nemzeti politikusok megfélemlítő javaslata, mely szerint a támogatással élő polgároktól vonják meg a különböző szociális támogatásokat, jogilag végrehajthatatlan, mert akkor az összes alapítványi támogatási programot – köztük az Európai Unió PHARE programját – le kellene állítani, ami Szlovákiára nézve káros lenne. Orbán Viktor magyar kormányfő kijelentését, mely szerint a magyar nemzet nyolcvan év után újra egyesül, Duka Zólyomi nem kívánta minősíteni, csak megjegyezte: Orbán figyelmen kívül hagyta a szlovákok érzékenységét.

A „státushisztéria” rövid története

Pozsony. Tavaly júliusban a magyar parlament elfogadta a kedvezménytörvényt. Elsőként a román, később a szlovák politikusok is támadták a jogszabályt. Megpróbálták rávenni az Európa Tanácsot, ítélje el a törvényt. A román, majd a magyar diplomácia kérésére a velencei bizottság elemezte a normát. A szlovák diplomácia konkrét kifogások megfogalmazása nélkül kezdett tárgyalni a magyar féllel. Decemberben a külügyi bizottságon keresztül megpróbálták a szlovák parlament elé vinni az ügyet. December 22-én megszületett a magyar–román megegyezés. Január 1-jén a törvény hatályba lépett. Jaroslav Chlebo külügyi államtitkár többször hangsúlyozta: az alapelvekről nem lehet kompromisszumot kötni. A kormányfő mindenki meglepetésére kijelentette: Szlovákia kérni fogja a szlovákiai magyarok kivonását a törvény hatálya alól. A környező országok közül most már csak Szlovákiának vannak kifogásai – exterritorialitást és diszkriminációt emleget, de ezt szakértő nem erősítette meg. Eduard Kukan külügyminiszter és az MKP politikusai szerint meg lehet egyezni. Az egyeztetések még zajlanak. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?