Kassa. Az elmúlt héten magyarországi pilóták érkeztek gyakorlati képzésre Kassára, a Milan Rastislav Štefánikról elnevezett katonai repülőakadémiára. A tizenhét pilóta, akik két turnusban vesznek részt az év végéig tartó kiképzésen, mindenekelőtt a levegőben töltött órák számát szeretné gyarapítani.
Érdemes életben tartani
Az intézmény igazgatója szerint a külföldi érdeklődés is azt mutatja, szükség van a „halálra ítélt” akadémiára. Idén ugyanis kiderült, hogy a szlovák minisztérium már döntött a repülőakadémia fokozatos leépítéséről. Az igazgatóság módosító javaslatai, a takarékossági intézkedések és a kassai közéleti személyiségek felháborodása ellenére a harminc éves múltra visszatekintő kassai intézményt valószínűleg összevonják a liptószentmiklósi katonai akadémiával.
Miroslav Grega elmondta, hogy ennek ellenére feltett szándékuk egy közép-európai légi kiképzőközpont alapjainak lerakása, a magyar pilóták érkezését az első lépésnek tekintik. Ha Szlovákia felvételt nyer a NATO-ba, nem kizárt, hogy a jövőben amerikai pilóták is gyakorlatozhatnak majd Kassán. Jaroslav Tvrdík cseh védelmi miniszter nemrég kilátásba helyezte a csehországi diákok visszatérését a Štefánik akadémiára, a múltban pedig számos európai ország katonai repülősei tanultak a nagy hírű intézményben. Annak idején itt végzett Vladimír Remek, az első csehszlovák űrhajós, Ivan Bella, az első szlovák asztronauta, valamint a világhírű Fehér Albatroszok légi akrobatacsoport tagjai is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.