Ércnél maradóbb...

A Gymnasiologia című kötet Zeman László dolgozatait gyűjti egybe a „keleti végek” iskolatörténetére vonatkoztatva. Maga a kötetcím Johannes Rezik ismert oktatástörténeti művére utal. A szerző élményszerűen idézi fel az eperjesi evangélikus kollégiumot, amely szellemiségének sajátos jellemzője volt az etnikai és vallási tolerancia, s az, hogy főképpen a három együtt élő nemzetiség (a magyar, a német, a szlovák) fiai nevelkedtek benne, de kötődtek hozzá a rutének, sőt a délszlávok is. Mindez Zeman feldolgozásában nem mint elvont történeti tények és események egymásutánja jelenik meg, hanem bizonyos gyújtópontok, más művek tárgyalása révén.

A Gymnasiologia című bevezető tanulmányban Zeman a legendás Gömöry Jánosnak, a kollégium krónikásának, 1903-tól 1926-ig (formálisan 1928-ig) a főgimnázium tudós-tanárának és igazgatójának Eperjes és az evangélikus kollégium története című művét „ismerteti”. Gömöry mint történész dolgozta fel a kollégium történetét, a város történetével egybevonva, tömör változatban még 1933-ban. A Gömöryre vonatkozó mottó a kötet első oldalán Auszterlitz Tivadar ismertetéséből származik, amely az Új Világ (1931, 42, 1—3.) című eperjesi hetilapban jelent meg. Auszterlitz, az Eperjesről Kassára távozó volt igazgatót, Gömöryt búcsúztató beszédében így méltatja: „Tanítómesterem és papom! Tanítómesterem, bár soha tanítványa nem voltam. Papom, bár más hitben születtem”, ahogy arra könyvünk szerzője már korábban rámutatott a Polis kalendáriumában. A meglévő kollégiumtörténetek közül a Gömöry-féle feldolgozást mondja Zeman László a legösszefogottabbnak (vö. 116.), abban a formában, amelyben a Szlovenszkói városképek (Bratislava—Pozsony, Tátra Kiadó, 1938) egyik fejezeteként szerepel. A kötetet nemrégen újból, változatlan szöveggel jelentette meg a Minerva Kiadó (1999). Ebben a kiadásban is benne maradtak azonban a tévesztő sajtóhibák, és magának Gömörynek is a tévedése Weber János városbíró feleségét illetően (az eredeti szöveget meghagyva jegyzetben lett volna szükséges utalni erre). Ismertetését Zeman tollából lásd a Fórum Társadalomtudományi Szemle II. évf., 2001. 1. számában, 177—181.

Zeman megfogalmazásában Gömöry egy „letűnt világ” értékeire hívja fel a figyelmünket, egy városra és egy iskolára, amelyek örökségét kívánta ránk hagyományozni (vö. 25.). Zeman Gömöry nyomán taglalja, hogy az ún. „eperjesi filozófiai iskola” alapítói Bayer János és Czabán Izsák voltak. Joannes Bayer még wittenbergi teológiai és filozófiai tanulmányai befejezése után, az egyetem filozófiai karának oktatójaként ismerkedik meg Czabán Izsákkal. Később, amikor Bayer Eperjesen rektor lett (1662-ben), része volt abban, hogy a konrektori tisztséget Czabánra bízzák. Az egyébként szlovák származású Izak Caban (Czabán, Czabány, Zaban, Isaacus Zabanius) legjelentősebb műve, az Existencia atomorum Wittenbergben jelent meg 1667-ben. Zeman rámutat: „A Bacont és Comeniust követő Bayerral és az atomok reális, fizikai létének tételét hirdető Czabánnal kapcsolatban Gömöry kiemeli, hogy »a két kiváló tudósnak a maga idejében nálunk páratlanul álló állásfoglalása olyan tudományos kérdésekben, amelyek külföldön is még teljesen újszerűek voltak — bizonyítja a kollégium szabad szellemét« [...]. Épp ily nemű jellegével e filozófiai iskola a történelmi Magyarországon a szó legszorosabb értelmében páratlan.” (16.; vö. még 116.)

Gömöry János alakjának és munkásságának bemutatásáról az iskola elődjeként számon tartott „régi városi iskola” úgyszintén országos hírű rektorának, Gyalui Zsigmondnak a személyére tér át a feldolgozás, a Comenius Egyetem volt klasszika-filológia tanszékvezető professzorának, Miroslav Okálnak a ’Gyalui Torda Zsigmond élete és műve’ című tanulmányát ismertetve és kiegészítve. Gyaluiról a múltban maga Gömöry is írt, s elfelejtett humanista szerzőnek nevezte; Okál a humanizmus legjelentősebb képviselőjének tüntette fel, annak Janus Pannonius és Zsámboki közötti szakaszában.

Az összefüggéseknek ilyen tágabb vázolásából fény derül arra, hogy a Zeman-kötet milyen történelmi és művelődéstörténeti kontextusba van beágyazva. Ezt jelenítik meg háttérként a kollégium főgimnáziuma további, immár 20. századi tanárainak portréi (Ludmann Ottó, Wallentínyi Samu, Schöpflin Géza). A főgimnázium mellett szerveződött az eperjesi magyar cserkészcsapat, nyomban az első világháború után. Ennek tagja volt Maléter Pál is. A nevével feltüntetett fejezet Bornemisza István legutóbbi kötetében (ismertetését lásd a Könyjelző 2003/3. számában) a közölt fényképekkel és a cserkészcsapat tagjainak megemlítésével tartalmas hozzájárulás szerzőnknek az itt bemutatott könyvbe belefoglalt összeállításához, amelynek címadásában az „élményszerű” explicit.

A Könyvekről toldalékkal című fejezet egyrészt kitekintés a holocaust irodalmára, másrészt a kollégium zsidó származású tanárainak (hittantanároknak), érettségizettjeinek és diákjainak sorsára. Hogy nemcsak a regionális körülhatárolás határozza meg a szerző vizsgálati körét, az kitűnhet mind Sas Andornak, a pozsonyi magyar tanszék egykori vezetőjének, mind a dunaszerdahelyi zsidóság sorsát nyomon követő Engel Alfréd könyvének az ismertetéséből.

A szerző a mű összeállításában, megírásában alapvetően támaszkodott az Új Világ című eperjesi hetilapra (1919—1940). S amit rá vonatkozólag közöl, a lapnak tulajdonképpen első sajtótörténeti jellemzése, s mintegy felhívás bibliográfiájának „lényege szerinti” feldolgozására, s közölt anyagának beépülésére (a cseh/szlovákiai magyar sajtó- és irodalom-, sőt művelődéstörténetbe.)

A kötet bepillantást enged — s ezt a rendkívül gazdag jegyzetanyag és bibliográfia megtámogatja — a város, a régió és Közép-Kelet-Európa kultúrtörténetébe. A kollégium jelentősége nyilatkozik meg abban, hogy szellemi hagyatékának feltárása, számbavétele Phare-programként van vezetve (Az eperjesi kollégium az európai gondolkodás fejlődésének összefüggéseiben). A többi, eddig megjelent szlovák nyelvű kiadvány mellett e munka egyik első eredményeként jelent meg a Filozófia I. kötet, amelynek egyik kitüntetett címzettje Mészáros András profeszszor is. Mészáros ugyanis már 1967-ben feldolgozta az eperjesi filozófiai iskola magyar nyelvű műveit, természetesen az akkor még csak latin nyelven létező Greguss-féle Compendium Aestheticaet is. Újabban a nemrég megjelent A felső-magyarországi iskolai filozófia lexikona (Pozsony, Kalligram, 2003) című műve nyújt e vonatkozásban kellő tájékozódást.

Zeman könyvének épp az volt a célja, hogy megfelelő betekintést biztosítson és kitekintést tegyen lehetővé az egykor „háromnyelvű város” és kollégiumának létére és európai szintű összefüggéseire. Ennek a célkitűzésnek nyilvánvalóan eleget is tesz, mégpedig az egyes fejezetekben más-más aránynyal kapcsolva be az élményszerűt, s nem kevésbé a mindmáig ható s a mai részvétel tényezőit.

Simon Szabolcs