Enyhítések és szigorítások – ezekről a pontokról kell döntenie a kormánynak

Eduard Heger
Pozsony |

A mai kormányülésen döntenek a Covid-automata módosítási javaslatairól. A koalíció szigorúbb szabályokat vezetne be az oltatlanok számára, ugyanakkor kedvezne azoknak, akik már beadatták a vakcinát. Összefoglaltuk, milyen változásokra kell készülni a járványügyi óvintézkedésekkel kapcsolatban.

A romló járványhelyzetre való tekintettel az egészségügyi minisztérium szakértői konzíliuma múlt héten szigorúbb járványügyi előírásokat javasolt.

A változtatásokról hétfőn este tárgyalt a koalíciós tanács. Eduard Heger kormányfő éjjel, az egyeztetést követően a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a koalíciós partnerek egyetértenek az intézkedések megváltoztatásában.

 

A javaslatokat ugyan még a kormánynak is jóvá kell hagynia, de mivel a koalíciós tanács egyezségre jutott, feltehetően már a miniszterek sem fogják gátolni a Covid-automata módosítását.

Kedvezmény az oltottaknak

Az egyik legjelentősebb változtatás, hogy a fekete járásokban az oltottaknak, valamint azoknak, akik már átestek a betegségen, lehetővé teszik az éttermek, a hotelek, a panziók, és az egyéb vendéglátóhelyek látogatását. A jelenlegi intézkedések értelmében ugyanis a fekete besorolású régiókban mindenki előtt be kellett zárni ezeket a helyeket, függetlenül attól, hogy védettnek minősülnek-e, vagy sem.

Ahogy azonban egyre több fekete járás lett a regionális járványtérképen, úgy nőtt a kormányra nehezedő nyomás, hiszen a vakcinakampányban még azt hangsúlyozták, hogy az oltás hozhatja el az emberek szabadságát, a fekete régiókban viszont szinte semmilyen előnyhöz nem jutottak azok, akik beadatták a vakcinát. Aggályait fejezte ki például az Idegenforgalmi Szövetség (ZCR) is, amely azt emelte ki, hogy a vírus gyors terjedése miatt az ország nagy része pár héten belül feketébe borul (jelenleg 36 fekete járás van), ez pedig az utolsó szöget jelentené a téli turistaszezon koporsójába. Marek Harbuľák, a szövetség elnöke azt mondta, az idegenforgalmi szektorban dolgozó vállalkozóknak a második hullám már így is rendkívüli anyagi károkat okozott, a Covid-automata beállítása miatt pedig ismét a csőd szélére sodródhatnak.

Kapcsolódó cikkünk

A kormánykoalíció javaslatához hozzá kell tenni, hogy a szakértői konzílium óvatosságra intett a fekete járásokban található éttermekkel kapcsolatban. Azzal érveltek, hogy a legnagyobb probléma az előírások betartásával van, hiszen a rendőrség és a közegészségügyi hivatal ellenőrei nem lehetnek ott minden egyes vendéglátóhelyen. Éppen ezért ha lehetővé is teszik az oltottak és a fertőzésen átesettek számára, hogy újra beülhessenek a vendéglőkbe, akkor azt csakis rendkívül szigorú ellenőrzés mellett javasolják.

Heger azt írta, reméli, hogy a tulajdonosok felelősen fognak viselkedni.

„Bízom benne, hogy nem kockáztatják meg a szigorú büntetéseket a szabályok megkerülésével. Ez azt jelenti, hogy nem engedik be az oltatlanokat”

– reagált a kormányfő.

OTP helyett OP

Fontos még hangsúlyozni, hogy a szakértői konzílium a fekete járásokban található vendéglők esetében változtatna az úgynevezett OTP-rezsim működésén. Ez a betűszó az oltottaknak, a negatív teszttel rendelkezőknek, valamint a fertőzésen átesett személyeknek a gyűjtőneve. A szakértők viszont azt javasolták, hogy a fekete járásokban az OTP helyett már csak OP-rezsim működjön, ami azt jelenti, hogy a negatív teszteredmény már nem lesz elegendő a vendéglátóhelyek látogatásához. Úgy tűnik, hogy a javaslatot Hegerék is átvették, hiszen miniszterelnök a Facebook-posztban csak az oltottakra és a fertőzésen átesettekre tért ki.

A koalíciós tanács emellett további, ehhez kapcsolódó intézkedéseket is javasolt, amelyekkel reményeik szerint hatékonyabbá válhat a vendégek ellenőrzése. Amennyiben a kormány is elfogadja a javaslatot, akkor a tulajdonosoknak nemcsak lehetősége, hanem kötelessége lesz kitiltani azokat, akik nem hajlandóak felmutatni az oltási igazolványukat. Ha valamelyik fél megszegi az előírásokat, akkor a rendőrség és a közegészségügyi hivatal már akár helyszíni bírságot is kiszabhat, és bezárhatja az adott helyet. Ha valaki fenyegeti az egészségügyi dolgozókat, vagy meghamisítja az oltási igazolványát, a bírság nagysága akár az 1000 eurót is elérheti.

Munkáltatói ellenőrzés

Hegerék továbbá átvették a konzílium arra vonatkozó javaslatát is, hogy a munkáltatók a piros, vagy annál rosszabb besorolású járásokban ellenőrizhessék az alkalmazottak Covid-igazolványát. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a kormányfő bejegyzése szerint munkáltatóknak ez nem kötelességük, pusztán joguk van rá. A konzílium ajánlata alapján a munkába járásnál továbbra is megmaradna az OTP-rezsim, vagyis teszteredményt is felmutathatnának az alkalmazottak. Ha a kormány ezt jóváhagyja, akkor a jövő héttől akár minden járásban érvényes lehet, hiszen jelenleg is már csak két narancssárga besorolású járás van, és feltételezhetően a helyzet csak romlani fog.

Vladimír Lengvarský

Nem akarnak lockdownt

Bár a konzílium javaslatai közül több intézkedéssel is egyetértett a koalíciós tanács, a veszélyhelyzet kihirdetése és az ezzel összefüggő kijárási tilalom bevezetése továbbra is tabutémának számít. A szakértők úgy gondolják, hogy úgynevezett lokális lockdownra lenne szükség, vagyis a fekete járásokban kijárási tilalmat kellene bevezetni az oltatlanok számára, viszont ez a javaslat továbbra sem szerepelt Heger pontjai között.

A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a Covid-automata jelenlegi változatában is szerepel a kijárási tilalom, de amíg nincs kihirdetve a veszélyhelyzet, addig nem is lehet korlátozni az emberek szabad mozgását. Erre továbbra sincs meg a politikai akarat, és bár Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter is a konzílium oldalán áll, a koalíciós partnereit továbbra sem sikerült meggyőznie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?