Engedélyt kaptak, így is átverik az embereket

Pozsony |

<p>Korábban több mint 200 gyorshitelt nyújtó társaság működött az országban, többnyire horribilis kamattal kínálva kölcsönt. Ma már csak 22 társaság rendelkezik jegybanki működési engedéllyel, ám egy friss ellenőrzés szerint ezek is megszegik csaknem az összes szabályt. Az ellenőrök ügyfélnek adták ki magukat.</p>

Szeptember 1-től a gyorshitelező társaságok már csak külön jegybanki engedéllyel működhetnek, a 227-ből így 22 maradt – ennyi kapta meg a folytatásához szükséges engedélyt. A jegybank tegnap közzétett elemzése szerint azonban azok a nagy és befutott gyorshitelezők sem mindig tisztességesek az ügyfelekkel.

„Az ellenőrzés eredménye felháborító” – nyilatkozta Roman Fusek, a jegybank fogyasztóvédelmi osztályának vezetője. Néhány gyorshitelező egyáltalán nem méri fel, hogy az ügyfelei a későbbiekben képesek-e törleszteni a kölcsönt, sőt előfordult, hogy az álügyfelet, vagyis az ellenőrt arra próbálták rábeszélni, hogy a valós bevételeinél magasabbat tüntessen fel a hitelelbírálásban. A gyorshitelezők ezzel azt a hamis képzetet keltik az ügyfelekben, hogy nekik próbálnak kedvezni, valójában azonban a hitelfelvevő nagyon ráfázhat erre. Hiszen ha nem tud fizetni, máris küldik a végrehajtót a nyakára, és az kamatostól hajtja be az elmaradást.

Ennél is veszélyesebb azonban, hogy egyes társaságok váltót íratnak alá az ügyfelekkel, így biztosítva be magukat arra az esetre, ha az ügyfél nem tud fizetni. „Ez különösen veszélyes, hiszen a gyorshitelezők a váltón a hitellel kapcsolatos összes díjat felszámolják, vagyis az ügyfélnek nem sok lehetősége marad” – nyilatkozta Fusek. Szerinte a gyorshitelezők a vállalkozókkal szemben sem tisztességesek. A leggyakoribb, hogy akkor is vállalkozói hitelt próbálnak rájuk erőltetni, ha a kölcsönt a személyes költségeik fedezésére igénylik. „Az ellenőreinkkel is megtörtént, hogy a hiteltársaságnak jelezték, a kölcsönt személyes célra igénylik, a hiteltársaság ügynöke azonban kitartott amellett, hogy vállalkozóként kizárólag vállalkozói hitelt kaphatnak” – tette hozzá Fusek.

Hogy pontosan hány hiteltársaságnál, és melyeknél végzett ellenőrzést a nemzeti bank, azt Vladimír Dvořáček, a jegybank pénzpiaci felügyeletért felelős osztályvezetője szerint nem tehetik közzé. A jegybank azonban jelezte, hogy a szabályok ellen vétő társaságok akár 700 ezer eurós büntetés is kaphatnak, és ha folytatják ezt a gyakorlatot, bevonhatják a működési engedélyüket. (vlv, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?