Eltűnt a rendszerből 300 ezer munkavállaló

Pozsony |

<p>Munkanélküliek vagy feketén dolgoznak &ndash; sok megbízási szerződésre dolgozó munkavállaló erre a sorsra jutott januártól. Több cégnek pedig gondot okozhat, miből fedezze az idénymunkások bérét. Egyebek mellett ezt is eredményezte az év elejétől hatályos új munkatörvénykönyv.</p>

A Szociális Biztosító nyilvántartása szerint tavaly év végén több mint 600 ezer megbízási szerződéses munkavállaló volt, a legfrissebb adatok alapján számuk a múlt hónapban a felére csökkent. „Hogy hova tűntek? Biztos állástalanok” – mondta Michal Duška, egy perszonális ügynökség vezetője. A munkaügyi hivatal ma teszi közzé, jelenleg mennyi munkanélküli szerepel a nyilvántartásban.

Külföldre viszik a munkaerőtJanuártól növekedett a járulékok és adók mértéke, ezért a cégeknek kevésbé vagy egyáltalán nem éri meg megbízási szerződést kötni a munkavállalókkal. „Ha a munkaadó biztosítani akarja alkalmazottja nettó fizetését, akkor bérköltségei megkétszereződnek” – nyilatkozta a Hospodárske noviny című napilapnak Vladimír Sirotka, a Kisvállalatok Szlovákiai Szövetségének elnöke.A munkaadók számára Szlovákiában túl drága lett a megbízási szerződéses munkavállalási forma, ezért sokan inkább külföld felé kacsingatnak. „A Szlovákiában működő külföldi cégek is kezdik megszüntetni kirendeltségeiket, és inkább külföldről küldenek ide munkaerőt” – tette hozzá Sirotka. Drágább termékek?A módosított munkatörvénykönyv elsősorban a zöldség- és gyümölcstermesztőknek, valamint a húsfeldolgozóknak okozhat problémát, hogyan fizessék ki idénymunkásaikat.A megnövekedett kiadásokat esetleg a termékeik árába építhetnék, ami drágább élelmiszereket jelentene. Vagy ott vannak a lakásfelügyelőségek, melyek megbízási szerződésre szoktak alkalmazni takarítókat. „Egy-egy cégnek akár 5000 ilyen alkalmazottja is lehet. Most mihez kezdjenek? Emeljék meg a lakbért?” – jegyezte meg Sirotka. Több cég azon gondolkodik, olcsóbb megoldás áttelepülni valamelyik szomszédos országba. Csehországban, Lengyelországban, Ausztriában és Magyarországon is létezik a megbízási szerződéses – vagy az annak megfelelő – munkavállalási forma. Állástalan vagy feketemunkásTöbb munkaközvetítő szerint a tavaly még megbízási szerződés alapján dolgozók nagy része állás nélkül maradhatott januártól. A cégek vagy visszafogták a tevékenységüket, vagy a belső munkatársakkal oldják meg a korábban külsősök által végzett feladatokat. „A helyzetet felmondásokkal oldottuk meg, mivel ügyfeleink a korábban megbízási szerződés alapján végzett munkát ingyenes túlórában a belső munkatársakkal végeztetik el” – jelentette ki Lýdia Čurliková, a Luto munkaerő-közvetítő ügynökség munkatársa. Több ügynökség munkatársa is úgy véli, sok cég feketemunkával oldotta meg a helyzetet. Nőhet a számukA szociális ügyi minisztérium szerint a helyzet az év folyamán változik még, a megbízási szerződések száma is emelkedni fog.A Szociális Biztosító a február 18-ig mért adatokkal próbálja ezt igazolni: január 31-ig a munkáltatók 297 422 megbízási szerződést jelentettek be, február első 18 napján további 43 ezerrel nőtt a bejelentések száma. A kiesés azonban nem magyarázható az idényjellegű kiesésekkel, mivel tavaly januárban is 540 ezer élő szerződést tartott nyilván a biztosító. Viszonylagos csökkenést eredményezhet ugyanakkor az, hogy egyes ügynökségek szerint a munkáltatók ugyan megkötötték a megbízási szerződést a munkavállalókkal, de nem foglalkoztatták őket, és az ilyen szerződéseket számolták fel.A Nosluš ügynökség szerint az ilyen szerződések aránya tavaly elérhette akár a 17%-ot is. Ez azonban még mindig nem magyarázza a mintegy 50 százalékos csökkenést. (sza, lpj)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?