Elstartolt az oltási hét

Eduard Heger
Pozsony |

Az oltás által nemcsak saját és hozzátartozóink egészségét védjük meg, hanem azokét is, akik a koronavírus-fertőzöttekkel megtelt kórházak miatt várólistára kerültek – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő szombaton az „Ajándékozzunk karácsonyt” elnevezésű országos oltási kampány kezdetének alkalmából tett beszédében, Ivachnófalun (Ivachnová – Rózsahegyi járás).

„Mindenki, aki eljött, hozzájárult ahhoz, hogy a karácsony szebb legyen, és egészségügyi ellátásban részesüljenek azok is, akiket nem koronavírussal diagnosztizáltak” – mondta Heger.

Hozzátette, Ivachnófalun szombaton 62-en mentek el beoltatni magukat, közülük többen az oltóanyag első adagját vették fel. A kormányfő szerint fontos lenne, hogy a koronavírus elleni vakcinában is legalább annyira bízzuk, mint a korábban használt oltóanyagokban.

Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügy-miniszter értékelte Zsolna megye VakciZuzkára keresztelt kampányát, amely keretein belül a megye lakói a saját községükben vehetik fel az oltást. A megye tájékoztatása szerint a projekten belül körülbelül 10 ezren vették fel az oltást.

„Minél többen veszik fel az oltást, annál jobb. Néhány hónappal ezelőtt azt mondtam, hogy a 60%-os oltottság szuper lenne. Jelenleg durván 50%-on állunk, ha 60 lesz, nagyon elégedett leszek” – mondta a miniszter.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?